Koncertnapló

Barn Owl-hoz nekem semmi hangulatom nem volt, ennek ellenére többé-kevésbé lekötötték a figyelmem, bár sokkal jobb lett volna ülve. Plusz a fekete-fehér vetítés nem tett hozzá semmit, inkább elvett.

Az OM viszont életem egyik nagy élményét adta. Három éve vártam erre a koncertre, nem hiába.

Először talán a száraz tények. Hét számot játszottak bő 80 percben (ami 30-nak tűnt), köztük a korábbi legnagyobb kedvencemet, a Gebel Barkal-t is (mostanában a Bedouin’s Vigil a favorit), de volt még az Bhima’s theme, a Meditation is a Practice of death, a Cremation ghat első és második része, a Rays of the sun / To The Shrinebuilder és egy zseniális új számot, aminek Sinai a címe. A Sinai alapján nagyon valószínű, hogy az Advaitic Songs az évlemeze lesz. Ezek a számok lemezen maximum 50 percet tesznek ki, ebből látszik, hogy jól elnyújtva, jammelősen adták elő őket. Hárman voltak: Al Cisneros a bőgőre borulva egy másik világba meredve énekelt, Emil Amos energikusan és látványosan dobolt, talán Ő volt a leginkább ezen a földön és Őket egészítette ki Robert Lowe éneke, billentyű, gitár és elektromos tanpura játéka, aki Alhez hasonlóan transzban volt. Tökéletesen szóltak, óriási erővel, hangosan, de mégis tisztán.

Arról pedig nehéz lesz írni, hogy milyen is volt a koncert, inkább volt ez egy szertartás vagy rituálé (pedig csak egy szimpla koncert volt). A zene mélyen megérintette az embert, és elvitte egy másik világba. Nem tudok még egy olyan zenekart, ami élőben ilyen erős hipnotikus, meditatív és eksztatikus hatással lenne az emberre. Ahogy azt sem tudom, hogy hogyan fogalmazzam ezt meg értelmesen. Sok-sok OM koncertet akarok átélni!

Ez a két kép tökéletesen leírja a bennem kavargó érzelmeket:

Úgy is fogalmazhatnék, hogy mit vártam (kis túlzással):

És amit kaptam:

Ezek a szavak, kifejezések jutnak eszembe a koncert kapcsán: klisé, giccs, értéktelen, üres, semmitmondó, WTF, unalmas, felejthetetlen, hosszú, számítógépes grafika házi feladat, show, vicc, közhely, buzi gitárszóló, mounentálisnak szánt, egyszerű, szájbarágós, tömeg, stb.

A következők még véletlenül sem: művészet, tartalom, izgalmas, érdemes, új, esztétika, igényes, stb.

Eredetileg le akartam írni a mélypontokat kronológiai sorrendben, de a végén elmegy a kedvem attól, hogy vala feltegyem a Rubycont vagy a Phaedrat. Röviden (és illően):

Pár éve, a zseniális nevű Fuck The Facts első Európa turnéján majdnem kimentünk a bécsi állomásra, végül inkább Sayyadina-ra mentünk (amit egyáltalán nem sajnálok, mert olyan intenzív grindcore koncertet azóta sem láttam). Szóval, már egy ideje vártam, hogy újra Európába látogassanak, arra viszont nem számítottam, hogy Magyarországra is eljutnak pláne, hogy lesz közönségük. Egész sokan voltak, és mivel a FTF a réteg zene rétege, így én ennek nagyon örülök.

A Redneck Zömbiez-ról nem tudom eldönteni, hogy végül is jó volt-e. A zenéjük nem rossz, a kiállásuk adott és a három énekes is jó pofa. Viszont a beszólások nagyon nem voltak szimpatikusak, a „zombie lányok” vérköpködéséről nem is beszélve. Valószínűleg nem most láttam őket utoljára.

A Karst helyett inkább az FTF dobosával beszélgettem, aki sok érdekes dolgot mesélt a zenekarról és turnéról.

Volt egy kis keveredés a kezdési sorrend körül, végül 10-kor az Another Way került sorra. Sokszor láttam már őket, de ez a jobb koncertjeik közül való volt: jól szóltak, komoly volt a közönség aktivitása, és az új számok is tetszetősek. Egy hónap múlva lemez, ez alapján biztos jó lesz! Viszont követelem, hogy legyen műsoron Laptop DJ és Mobilbankár is újra!

A Fuck The Facts beállása kapcsán az volt a legnagyobb meglepetés, hogy Melanie milyen alacsony, valahogy 150 centinél magasabbnak gondoltam. Negyed óra alatt össze is dobták a cuccot és sikerült olyan hangzást kihozni, amivel a pár héttel ezelőtti Rotten Sound és barátai koncert szimplán tökéletes lett volna. A koncertjük nagyon kompakt volt, alig több, mint félóra. Ahogy Vil leírta, egy igazi energia löket. Főleg az új lemezről játszottak (talán 3-4 szám is volt a Die Miserable-ről), volt egy-kettő az utóbbi évek kislemezeiről is, de mivel az egészségesnél több kiadványuk van (amelyek jó része el sem érthető Európában), így sajnos nem mindegyik számot ismertem. A közönség lassan melegedett be, ahogy a zenekar is, szépen lassan jött bele a mókába. Rosszat nem tudok írni, úgy volt jó, ahogy volt és nekem elég is volt. Remélem, hogy látom még őket!

2012.03.06. – Rotten Sound, Magrudergrind, Exhumed (Dürer)

Az Another Way-t nem láttuk, mivel a jó arcok mind az ajtóban álltak, így nem lehetett bemenni (persze belül gondolom azért volt jó pár üres platz). Adjatok magatoknak egy pacsit srácok!

Ebből tanulva, amit kijöttek az emberek, mi be is mentünk, hogy jó helyről nézhessük a Magrudert, ami nagyon jó volt, leszámítva a technikai problémákat (mikrofon hangja sokszor elment). Szimpatikus srácoknak tűntek egyébként, tetszett az is, hogy a gitár egy basszuscuccba is be volt kötve.

A Rotten Sound szó szerint széjjelbaszott. Ahhoz képest, hogy 5-6 éve mennyire gyalázatosak voltak élőben (széjjelesett a zene), most durván jók voltak, pedig a hangzás itt is messze volt a tökéletestől, de nagyon fasza hangulat alakult ki. TARGETS!!! Még a szerintem nem túl jó Cursed dalai is sütöttek élőben. El sem merem képzelni mekkora erejű lehetett volna ez a koncert CD minőségű hangzással.

Az Exhumed mondjuk 2003-ban még érdekelt volna, most viszont egyáltalán nem. Náluk már konkrétan gyalázatosan szólt a cucc. Ja, és nem volt elég mikrofonállvány (3 kellett volna), ami nagyon égő. Persze az is, ahogyan minden zenekar könyörgött, hogy még a kontrollokba egy kis hangerőt, mert senki sem hallotta magát. Mindegy jó buli volt. A Napalm Death-nek fel van adva lecke (akik az első benyomások alapján a Cursed-hez hasonlóan nem túl jó lemezzel jönnek).

2012.03.14. – God  Is An Astronaut (Dürer) 

Tavaly az év post-rock koncertjét adták az írek. Egyenlőre nagyon úgy fest, hogy ez idén is összejött. Mivel tavaly már minden leírtam arról, hogy mennyire jó egy GIAA koncert élőben (az energia, színpadi jelenlét stb.), most inkább a tavalyi és az idei koncert közti különbségekre koncentrálok. Mert ugye az is benne volt a pakliban, hogy tavaly már megvolt a nagy meglepetés (hogy mennyire zseniálisak), ami másodjára már nem akkora szám. Pedig de. Mert amit tavaly negatívumként fel tudtam hozni, azt idén egyáltalán nem tudom. Sőt, abban a helyzetben vagyok, hogy egyáltalán nem tudok rosszat írni a koncertről. Tökéletesen szóltak (Dürerben ez volt eddig a legjobban szóló koncertem, az biztos). Tökéletes volt a fényjáték, ami remekül kiegészítette a mértékkel adagolt vetítést. A tracklist is tökéletes volt (az összes jó számuk elhangzott), plusz két szám volt tavalyhoz képest. GIAA koncertet minden hónapra!

2012.03.19 – Rise Against, Architects, Touche Amore (Pecsa)

Sok minden megfogalmazódott bennem ennek a koncertnek a kapcsán, eleinte úgy gondoltam, hogy mind leírom, de aztán a naptár-óra kombó bemutatott nekem: „fuck you and your fucking ideas, bro”, szóval majd legközelebb. Tehát, a koncert Sold Out volt, az átlag életkor megállt 16-17 között. Én 100%-ig biztos vagyok abban, hogy a Rise Against komoly, társadalom kritikával átitatott szövegeit a gyerek nem fogják fel és nem értik meg, mert egyrészt nem beszélnek angolul másrészt, mert a szövegek többségén el kéne gondolkodni, az pedig a mai fiatalság körében úri mulatság. Ok, pont ezek azok a dolgok, amiről nincs időm írni, szóval vissza a koncerthez. A Touché Amoré legalább rövid volt. Az Architects-et viszont nagyon vártam, mert bár az új lemezük nem teszik, a korábbiak nagyon jók és eddig mindig ütöttek koncerten. Na, olyan kiherélt hangzást sikerült nekik biztosítani, hogy ezért én kérek elnézést. A dob és az ének szólt valahogyan, a gitárok és a basszus meg kb. úgy, mintha a melletted álló srác túlhangosított fülhallgatójából szólt volna. Mindezt a keverő előtt, mellett, stb. Szomorú, mert koncertként tökéletes lett volna (sokkal jobb koncertzenekar, mint pl. a Rise Against), beugrálták mozogták a színpadot, de hát ez sokat nem ért. Az Early Grave tiszta vicc volt ilyen hangzással. Na, és hogy szólt a Rise Against? Hát jól semmiképpen sem. Itt legalább a basszus is a helyén volt, de a gitárok itt is halkak voltak (8000-es jegyár mellett nagyon derék az ilyen hangzás). De legalább fel lehetett ismerni a dalokat. Én a Szigetes koncert után kezdtem őket hallgatni, és az utolsó két lemezüket szerettem meg, úgyhogy pont leszarom, hogy már nem HC, meg hogy sztárokká lettek. Hogy miért gondolom azt, hogy ez a koncert a közepesnél picivel jobb volt, az a közönségnek köszönhető. Itt aztán tényleg mindenki táncolt (2500+ ember), ugrált és énekelték a dalokat (ez nem mond ellent annak, hogy nem értik a szövegeket), szóval olyan hangulat volt, amit ritkán lehet tapasztalni. Másfél órás koncert úgy múlt el, mintha 10 perc lett volna és ez csakis a közönségnek köszönhető. Ami még tetszett, hogy annak ellenére, hogy elég komoly látvánnyal érkeztek, csak ízlésesen adagolták és nem erőltették, tényleg csak ott volt komoly fényjáték, ahová az kellett (mert mondjuk unalmasabb volt a dal, haha), akkor voltak bekapcsolva a led hátterek, amikor azzal valami pluszt hozzá lehetett tenni.

2012.03.26 – Napalm Death (Club 202)

Az új Napalm-ot meg akartam szeretni a koncert előtt, de nem ment. Pedig tényleg meghallgattam vagy 10-szer minimum és én ezt szomorúan éltem meg, mert 2002 óta minden lemezüket imádtam. Úgyhogy kicsit vegyes érzelmekkel vártam a Utilitarian-ra épülő programmal kiálló zenekart, ugyanakkor, meg soha sem voltam rossz Napalm koncerten, sőt két igen jó élményem is hozzájuk kapcsolódik.

Az előzenekarok közül egyedül a Freedom is a Lie-t sajnálom, hogy kimaradt, mert róluk olyan ismerősök is elismerően beszéltek, akinek adok a véleményére. A másik két cseh banda viszont egyáltalán nem érdekelt (vajon miért nem lehet eléjük berakni egy Afgrund-ot vagy Looking For An Answer-t vagy valami ehhez hasonlót a turnéra? Mindig elképesztő idétlen és nem odaillő zenekarok melegítenek be).

Mikor odaértünk (negyed 10 körül), már egész komoly tömeg várta Barney-ékat kb. két harmad ház. Gondolom, ez azért van, mert a jegy viszonylag olcsó volt (~3000 Ft), ezek után kíváncsi vagyok, az elmúlt X évben miért nem lehetett több ilyen bulit csinálni. Mindenki azon kesergett, hogy milyen baromi drágák a jegyek és nem járnak emiatt koncertre, a szervezők meg azon keseregtek, hogy mennyi koncertet buktak a kis létszám miatt. Ehhez képest Pozsonyban minden koncerten sokan vannak, mert a jegyár sosem megy 8 euró fölé. Oké, értem a rizikót, ha többe kerül, akkor kevesebb ember is behozza a költségeket, de azért lehetne kísérletezgetni az ideális jegyárral, én ezt egyébként úgy képzelem, hogy van valami lélektani határ, ami felett már nem megy el koncertre alatta meg még igen, ezt a küszöbszámot kéne belőni. Bár ez nyilván egyén specifikus, viszont az átlag kereset alapján azért lehet kalkulálni, ez a koncert erre szerintem elég jó tanuló példa.

Szóval, 9:50 körül feljöttek a tagok és rájátszották az intróként szolgáló új lemezes Circumspect-re, ami aztán át is ment az Errors In The Signals-ba, gyorsan előrébb mentem ahol egész tisztességesen szóltak. A koncert elején még kicsit untam magam (ekkor még a közönség is elég inaktív volt), a közepe felé már rendesen bólogattam, a végén pedig nem akartam, hogy vége legyen. Hatalmas köszönet a Dementia Acces, Next Of Kin To Chaos és a Can’t Play Won’t Play dalokért, ezeket még sosem hallottam élőben, és elég elképzelhetetlennek tartottam, hogy pl. a Dementia Acces-t valaha is előszedik. Ez már tényleg csak akkor lesz jobb, ha a Fear Emptiness Despair-ről is előkerül egy-két nóta. Ami nagyon tetszett (és eddig nem vettem észre), az, hogy Barney minden szám végén mosolygott. Az pedig meglepett, hogy a Wolf I Feed-ben a tiszta éneket Mitch hozta. Összességében jobban éreztem magam, mint számítottam, az új lemez dalai élőben simán ott voltak az utóbbi lemezek slágerei mellett (azóta már másképpen hallgatom az Utilitarian-t és kezdem megszeretni). Még egy pozitívum, volt egy srác, aki elég paraszt módon viselkedett, na őt kiszedték a szekusok, sosem tapasztaltam még ilyet, viszont életemben először láttam értelmét a security gárdának.

Azért elég vicces, hogy ezt a koncertet a Hammer magazin szervezte (a Hammer shopban és az újságban is jelen vannak a magyar szélsőjobbos bandák rendesen), miközben a koncerten elhangzott a kötelező Nazi Punks Fuck Off.

2012.03.30 – Ethereal Riffian, Stoned Jesus, Fiktív, Twin Cobra (Westbahnof)

Mikor megérkeztünk a helyszínre számomra elképzelhetetlenek tűnt, hogy a klub alkalmas legyen tisztességes, élvezhető koncertek nyújtására. Lényegében a Nyugati aluljáróban egy kocsmáról van szó, ahol az egyik oldalon van egy színpad is. Ehhez képest a Twin Cobra jól rám cáfolt, ugyanis kiderült, hogy nagyon is jól szól a hely. Mi leghátul ültünk, de tökéletesen lehetett hallani mindent. A Twin Cobra pedig sokkal jobban tetszett, ugyanis nem volt énekesük és így kiderült, hogy mennyire jó a zenéjük! A Fiktívről már korábban megtudtuk, hogy menyire tisztelik a Kyuss-t, nekem most sem tetszettek, viszont a zene lehet itt is sokkal jobb lett volna a Garcia-s ének nélkül. Az ukrán Stoned Jesus mindegyik lemezén találtam egy-két jó dalt, de annyira nem hatottak meg, igazából koncerten sem volt semmi különös, voltak jó pillanataik, de ebben ki is merül a dolog. A szintén ukrán Etherial Riffian viszont tetszett. Ők pont nem szóltak annyira jól (gondolom a két gitár miatt), viszont sokkal jobb zenét játszottak az este többi fellépőjénél. Jó kis merengős pszichelediuks-stoner-doomjukra élőben is lehetett bólogatni, ráadásul sokkal dinamikusabban szóltak, mint lemezen, ami külön emelte a koncert fényét (a hang emelte a fényt, ez elég rendesen képzavar, na mindegy). Egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, hogy kevés volt (30 perc kb.), de csak egy lemezük van még egyenlőre, és azt végig elnyomták. Jó kis este volt, lehetne ismételni!

Sikerült korán érkezni (23:15), Migu bemelegítő szettjét még senki sem nézte, lassan szálingóztak csak az emberek. Mikor fél egy felé újra bementünk már kellemes félház volt. Migu helyét lassan át is vette Bong-Ra mester. Hát na. Nem erre számítottam előzőleg, ugyanakkor meg nem csalódtam. Volt pár dubstep-es track is, de azért a Slayer Rainging Blood-ja is megidézésre került a mihez tartás véget, sőt Wormskull remix is. Végig lekötötte a figyelmem, jól éreztem magam (az meg elég vicces, hogy ez a zene mennyivel durvább, mint a metal zenék többsége). Aztán jött a Limewax, Trasher B2B, ami szerintem unalmas volt, túl egysíkúnak hatott így elsőre. Ennyi elég is lesz.

Fú, de semmi értelme nem volt annak, hogy én ide elmentem! Gondoltam elsőre, de aztán rájöttem, hogy azért volt értelme elmenni, mert így legalább többet nem megyek.

• A közönség elképesztő balfasz volt, Mikael minden szaván röhögött, pedig azon nincsen semmi vicces, hogy "Martin Mendez plays the bass.". Néha már Mikael sem értette, hogy miért röhög rajta a közönség, olyan volt, mintha egy élő sitcomban lettünk volna, ahol valaki a szövegtől függetlenül nyomogatja a nevetés gombot. Ennek amúgy az oka, hogy a közönség komoly százaléka nem beszélt angolul és ezt a helyzetet nem volt képes kulturált módon kezelni.
• A zene unalmas volt, még a Deliverance és barátai alatt is untam magam (ezt egyébként nem értem, mert lemezen nem ez a jellemző).
• A közönség úgy viselkedett, mintha prosztó-metal buli lenne, üvöltöztek, nyerítettek a Credence, meg a Rid The Disease alatt is.
• Mikael amikor vicces próbál lenni sem az és idegesítő a folyamatos pofázása, nem egy George Carlin. A 2 óra alatt 3-szor, ha elmosolyodtam. Ja, lehet mondani, hogy ez hozzá tartozik, az Opeth koncertre, és ha nem tetszik ne járjak Opeth-re. Nem is megyek többet.
• Unalmas volt az előadás is, statikus az egész.
• A Heritage nótái túl metalosan szóltak élőben, ez sem tetszett.

• Bocs, de ilyen nincs. Ok, jól szóltak, szépek voltak a fények, de ez tőlünk nyugatra minden buliról elmondható, de mivel itthon még nem ez a standard, ezért legyen ez pozitívum.

Mivel az elmúlt egy hétben főleg elektronikus (pop) zenéket hallgattam, így a koncert előtti napon még semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de aztán meghallgattam az első és egyben legjobb Beneath The Massacre lemezt és az egyből rájöttem, hogy nagy hülyeség volna negatívan hozzáállni az estéhez.

Mikor odaértem már ment a Betreyaing The Martyrs, akik olyan zenét nyomnak, amit én itthon biztosan fel nem rakok, de legalább koncerten sem érdekel.

A Molotov Solution valaha nem volt olyan rossz, de aztán elmentek ilyen tucat deathcore-ba és amennyire unalmasak lemezen, pont annyira érdektelenek koncerten.

A Within The Ruins viszont jó volt, sőt szerintem tegnap ők voltak a legjobbak. Jól szóltak, bemozogták rendesen a színpadot (úgy értem a zenészek is cserélték a helyüket) és érdekes vagy érdekesebb zenét játszottak. Én korábban nem ismertem őket (és mivel mostanában mindenhez van kedvem, csak az ilyesfajta zenéhez nem, így ez a lemezeik tekintetében jó darabig így is marad), de engem meggyőztek, a breakdown-ok mellett volt blastbeat a zenéjükben, érdekesebb ritmusok, és technikás (de nem céltalan) gitárjáték. Kár, hogy náluk kevésbé volt aktív a közönség. Kellemes meglepetés volt.

A Beneath The Massacre-ben új dobos van és jobb, mint az előző, jobban egyben volt a zene. Ugyanakkor az énekes elég enerváltnak tűnt és mivel általában Ő viszi a hátán a BTM koncerteket, így az egész egy rutin buli volt. Nekem az sem tetszett, hogy ennyi dal volt az új lemezről, hiszen az csak a turné közben jelent meg, na mindegy. Most láttam őket 5-djére, de ennél adtak már sokkal élvezhetőbb bulit is.

A Carnfiex-ről természetesen eljöttem.

Ez a szám pedig durvább, mint az összes tegnap fellépő zenekar összes száma együtt:

És már csak 8-at kell addig aludni, hogy élőben is halljam!

Végre beindulni látszik a koncertszezon!

2012.02.07. – Psycroptic, Leng Tch’e (Dürer)

A Kill With Hate-t lekéstem, a francia zenekarnak a nevét sem tudtam megjegyezni, szóval a Leng Tch’e volt az első banda, amit megnéztem. Eredetileg rájuk voltam a leginkább kíváncsi, mert még a régi felállással látott koncertjeik mind egytől-egyik zseniálisak voltak. Na, ez nem volt olyan jó, ugyanakkor én jól éreztem magam. Hogy miért nem volt olyan jó? Hát azért, mert:

• eleinte gondok voltak a hangzással (gitár halkabb volt a kelleténél),
• feleslegesen nagy szüneteket hagytak a számok között
• látványosan hanyagolták a korai lemezeket (amik sokkal jobbak az újnál)

Az új frontember szimpatikus volt, a hangokat jól hozta és a konferálásai is jók voltak és sokszor odaadta a mikrofont az első sorokban lévőknek, a többiek elvoltak.

A Psycroptic-ot is nagyon szeretem, viszont őket már nagyon sokszor láttam, így bár biztosan eljöttem volna akár miattuk is, mégsem vártam olyan izgalommal, mint a Leng Tch’et. Igazából velük sem vagyok maradéktalanul elégedett, mert az énekest lecserélték (vajon végleg? Remélem nem!) egy tipikus, bármilyen egyéniséget mellőző arcra. A zene tökéletes volt, de a pótvokalistának sem a hangja (HC üvöltés), sem pedig a mozgása nem tetszett. Ahogy emlékszem a koncert az utolsó két lemezre épült és kicsit rövid volt…

Ráadásul a koncert közben kaptam egy üzenetet. Ami miatt inkább kihagytam az Origin-t és hazamentem, hogy egész éjszaka dolgozzak (az milyen király volt). Viszont nem sajnálom, hogy kihagytam őket, láttam már őket is többször, egyszer sem győztek meg (és lemezen is szürkülnek, ahogy kell).

2012.02.09. -  Astronautalis, Bluebird (Dürer)

Hát ez valami zseniális buli volt. Soha életemben nem voltam még hip-hop koncerten, így nem tudtam mire számítsak, de az este sokkal jobb volt, mint amit elképzeltem.

Az egész úgy kezdődött, hogy még tavaly nagy felhajtás volt az új Astronautalis körül, én viszont első hallgatás után letöröltem. Aztán kiderült, hogy lesz a koncert és gondoltam adok neki még egy esélyt. Másodjára sem működött. Viszont, harmadjára úgy elkapott, ahogyan kevés zene az elmúlt években. Bluebird kb. 10 körül kezdte el a bulit, korábbi belehallgatás alapján Ő annyira nem érdekelt, de, ha már ott voltam… Nagyon jó hangulatot csináltak a srácok, ugyanis úgy nézett ki a felállás, hogy amíg Jacques elől nyomta a szöveget, Andy (Astronautalis) háttérvokálozott és a refrénekbe segített be. Bluebird sokat beszélt, beszélgettek a számok között, sok poént is elsütött(-ek), ami megalapozta a jó hangulatot. Egyébként meg rendesen bemozogta a színpadot, 50 perces előadása hamar eltelt és bár a végére a zene kicsit monoton lett, de azért még simán tetszett az egész. Előadása közben pedig megválaszolódott az egyik legfontosabb kérdésem: mennyire zavaró, hogy rendes zenekar helyett egy laptop "zenél"? Semennyire. Egyszerűen nem az a lényeg, egy hip-hop "koncerten" másra fókuszál az ember, ennyi.

Egy helycserés támadást követően, kb. 10. perccel később kezdett is Astronautalis a The River, The Woods-szal. Egyből jó hangulat alakult ki, sokan énekelték, illetve szavalták a szövegét. Andy nem beszélt annyit a számok között, mint Bluebird, viszont sokkal többet mozgott. Az új lemez javarészét elnyomta, ezekre emlékszem: This Is Our Science, Thomas Jefferson, Dimitri Mendeleev, Contrails, Measure The Globe (zene nélkül, zseniális volt), Holy Water, Secret On Our Lips, de szerintem ennél több volt, az előző lemezéről pedig a The Wondersmith And His Sons és az elmaradhatatlan Trouble Hunters. A közönség pedig végig jól érezte magát, mozgott, énekelt, szóval a hangulat nagyon rendben volt, ami Astronautalis-ra is hatással volt, láthatóan Ő is egyre jobban érezte magát. Sajnáltam, mikor közel 1 óra után vége lett, simán néztem volna még ugyanennyi ideig. Még egy extra ráadásra is visszajött, amikor is freestyleban elnyomta, hogy soha nem számított ilyen fogadtatásra Budapesten, és hogy köszöni szépen. Ha minden igaz a nyáron már jön is vissza, én biztosan megnézem, mert ez nagyon tetszett.

2012.02.11. -  Deafheaven, Hierophant, Wasted Struggle, Wolf Shaped Clouds (Trafik)

Tavaly első hallgatásra azt mondtam, hogy tök jó ez a Deafhevaen, aztán jó darabig nem foglalkoztam vele. Télen egyszer újra előszedtem, akkor is pozitív benyomásaim voltak, aztán a koncert előtt pár héttel neki álltam fülessel is figyelmesen… és nem értettem az egészet, de nagyon nem jött be amit hallottam, máig nem értem, hogy korábban mi tetszett bennük. Viszont a turnépartner Hierophant többszöri meghallgatásra is nagyon megragadott, úgyhogy miattuk lenéztem.

A Wolf Shaped Clouds szólhatott volna jobban is, elsősorban az volt a gond, az ének a terem színpaddal szembeni oldaláról hallatszott, eleinte azt hittem, hogy így visszaverődik a hang, de nem. Ott volt két hangszóró és oda volt keverve az ének. Hogy ez mennyire volt idétlen? Hát eléggé. WSC-re visszatérve, kicsit merevnek tűnt koncert, láttam már őket ennél sokkal jobbnak is.

A Wasted Struggle jobban szólt, viszont a haverokkal való beszélgetés miatt nem láttam belőlük sokat.

A Hierophant pedig pont olyan volt, mint kellett: fekete és gonosz. Bár az ének kicsit halk volt, de attól még nekem átjött a lemezük hangulata. A játékidő ideális volt, stb. Rosszat nem tudok róluk írni, tetszett és miattuk megérte elmenni.

Ellenben a Deafheaven… Még meggyőzhettek volna, hogy jó amit csinálnak, de nem ez történt. Már a kiállásuk is vicces volt a proto-náci énekessel és a proto-kocka gitáros gyerekkel. Oké, nyilván nem azok, vagy mittudomén, de nekem akkor is ezek jutottak az eszembe. De az igazi vicc nem ez, hanem a játékidő: 3 szám, max fél óra. Ez szerintem pofátlanság. Egyébként unszimpatikusak is voltak. De elég lesz a fikázásból.

Amiről még szót kell ejtenem, az a közönség. Én azt hittem, hogy a hipster black metal és a hozzá társított közönség egy blöff, hogy ez csak a neten (és a mesében létezik), ehhez képest a közönség komoly hányada pont ilyen bölcsész emberekből állt (persze a látszat csal és valójában mindenki original Thornspawn rajongó volt). Csak azt sajnáltam, hogy nem volt egy-két kifestett arc, úgy lett volna az igazi.

Így kell indítani az évet! A Rage Against The Machine az a zenekar, amiből bármikor bármennyit megtudok hallgatni, egyszerűen nem tudom megunni. Úgyhogy amikor lehetőségeim engedik (vagyis nem utólag tudom meg, hogy mikor volt a koncert), akkor mindig megnéztem a Subscribe-féle Guilty Parties-t. Gondolkodtam azon, hogy mi értelme tribute koncertre járni, de én a magam részéről azért megyek, hogy egy elengedjem magam. Jól esik együtt üvölteni Bálinttal a szövegeket és bemutatni a világnak. Arról nem is beszélve, hogy tökéletesen eljátszanak mindent, Bálint hangja is olyan, mint Zack-é és jó hangulatot is csinálnak. Sőt, a két gitár miatt olyan számok is beférnek, amiket az eredeti zenekar nem játszik, mert nem tud játszani (pl. Wake). Ez a koncert pedig pont olyan volt, mint amilyenek szerettem volna, hogy legyen és amilyennek lennie kellett. Azóta fáj mindkét térdem, kicsit sikerült berekdni. Úgyhogy tökéletes volt, még ilyet, sokat!

Pont egy éve döntöttem el, hogy kipróbálom, hogy milyen, ha minden koncertről írok majd. Elsosorban magamnak, hogy ne felejtsem el őket. De azt, hogy ilyen sok bejegyzés születik, nem gondoltam volna. Ugyanis idén 53 koncerten voltam (a fesztivál bulikat nem, egyébként esténként számolva). Ez nagyon sok, heti egy koncert. Nekem még sem tűnik olyan soknak. Mármint oké, az 53 egy nagyon komoly szám, de mégsem érzem azt, hogy minden időmet koncerteken töltöttem volna vagy ilyesmi. Volt pár koncert, amire utólag már nem mennék el (pl.: Nile, Orphaned Land, Russian Circles, 2012-ben nem is megyek!). Volt pár olyan is, amire bármelyik nap újra elmennék (pl.: Swans, Darkest Hour, Conjure One). Idén olyan is akadt, amire legközelebb tutira nem megyek el, de pár évente egyszer jó (pl.: In Flames, Dark Tranquility, Rotting Christ). Volt pár egészen különleges is, aminek egy hamar nem nagyon lesz ismétlése (pl.: Soilent Green, Scorn, Zoroaster). Természetesen hazai fronton is voltak jó megmozdulások (pl. Korai öröm és Turbo koncertek bárhol-bármikor) Összességében ez egy nagyon jó év volt. Itt egy montázs pár idei koncert jegyeiről, igyekeztem őket megőrizni, gondoltam csinálok róluk digitális másolatot is, plusz legalább kipróbáltam, hogy hogyan lehet használni a google maps-et saját képpel.