Utoljára pont 5 éve voltam Szigeten. Hát azóta nagyon sokat fejlődött a hely, nyilván. Felesleges is lenne felsorolni minden újítást, egy dolog maradt változatlan: a szar hangzás. Na jó, azért nem minden esetben. Viszont, az idén bevezetett kártyás fizetéstől eleinte féltem és kicseszésnek tartottam a látogatókkal szemben (egy újabb sorban állási kötelezettség), de a fizetés annyira gördülékenyen és gyorsan ment ezzel, hogy a kocsmákban a sorban állás ideje jól érezhetően csökkent. Még valami, a 18 év felettiek kaptak egy karszalagot, hogy vehetnek cigit és alkoholt, ennek nagyon örültem, ugyanakkor nem értem, miért nem az kisebbség (vagyis a 18 év alattiak) kapják a karszalagot...
A Flogging Molly-ra értünk be. Ha, a Rise Against nem az én zeném, akkor ez nem az én zeném a négyzeten. Ír kocsma dalok punk előadásban. Mondjuk buli zenének jó, de mint zene és koncert 1 szám után unható.
A Rise Against koncertjében az tetszett, hogy nem volt semmilyen plusz látványelem, mégis sikerült az óriási színpadon helytállni és mozgalmas, lendületes koncertet adni. Meg aztán az is egy király érzés, amikor egyszer 5000 ember énekli körülöttünk a szövegeket. A gitárost nem lehetett hallani, ami elég egészségtelen egy rock zenekar esetében, főleg egy ekkora színpadon, ilyen kaliber mellett. Az együtt éneklős, óóó-zós refrénektől én rosszul vagyok. Kb. felénél ott is hagytam őket.
A Within Temptation engem annak idején Sharon csodálatos hangjának köszönhetően megvett kilóra. Nem vagyok különösebben büszke arra, hogy szeretem őket (szimfonikus, szintis rock zene, pfúj!), de sajnos nem tudok ezzel mit kezdeni, egyszerűen annyira tetszik a nő hangja, valószínűleg bármilyen stílusú zenekarban énekelne tetszene. Azért rendszeresen nem hallgatom őket, de néha lemegy egy-két számuk. Meglepve láttam, hogy a szintén óriási (10 éve a nagyszínpad volt ekkora) metal / rock nagyszínpadon milyen komoly színpadképet alakítottak ki a hollandok: a szintis meg a dobos 2 méter magasan a színpad sarkaiban foglalt helyet, ahova lépcsőn lehetett felmenni és a két emelvényt rámpa kötötte össze, erre kedvük szerint mászkáltak fel a gitárosok és az énekesnő. A háttérben óriási kivetítőn az alap Windows 7 háttér, na jó, azt az első szám felénél sikerült felváltani a koncerthez kapcsolódó videóval. A színpad többi részét vásznakkal takarták el. A kiírt időpontban el is kezdték a koncertet, a gitárokból (a szólókat leszámítva) természetesen nem lehetett hallani semmit, ami a koncert végéig meg is maradt, viszont a többi hangszer szépen szólt és egyre arányosabban. Mivel lemezen is csak jelzés értékű hangerővel szólnak gitárok így különösebben nem zavart a dolog, úgyis az énekesnő volt a lényeg, aki élőben is szépen énekelt. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy Robert Westerholt gitárost leszámítva a zenészek elég jellegtelen figurák. Az mondjuk vicces volt, amikor a Keith Caputos szám előtt sikerült belezavarodnia a konferálásba, ugyanis Keith idén nyártól nőként éli az életét, míg a WT-vel egy kvázi szerelmes dalt énekelt még fel pár éve (egyébként Keith -újabban Mina- a kivetítőn nyomta). Nekem tetszett a koncert, igaz az is elég lett volna, ha a nő egy magában ad szóló estet, mondjuk a klippes, sláger számokkal nem lehet tévedni. Mindenki azt magyarázza a Sziget kapcsán, hogy mennyi a külföldi, na ezen a koncerten ez abszolút érezhető volt, ugyanis akármerre fordultam mindenhol hollandok voltak. KUT!
A Motörhead az a zenekar, aminek, ha az ember egyetlen számát hallotta, akkor mind a 300-at hallotta, ugyanez igaz a koncertre, láttál belőle 2 percet, az olyan, mintha 120 lett volna, annyira izgalmas az egész. Azért több, mint egy órán át néztük őket, de ez nekem egy életre elég volt, bármekkora legenda is ez a zenekar. Ők viszont korrekten szóltak, csak halkan.
A Suicidal Tendencies olyan antihangzást mutatott be, hogy azt öröm volt hallani, pláne nézni a közjátékot a hangmérnök és feldühödött közönség között, persze a szimpatikus fiatalember csípőből középső ujját mutatta mindenkinek. Nem lehetett hallani a gitárokat, halk volt az egész, összevissza verődött a csarnokban a hang, nem lehetett érteni azt sem, amikor Mike Muir a számok között beszélt. Nagyon rossz volt, pedig a zenekar nagyon jó kedvűen, sokat mozogva zenélt. A néger bőgősről meg eszembe jutott minden idők legjobb és mindenkinek kötelező South Park része.
A következő, szomorú pop reménység, Hurts persze tökéletesen szólt, de akkora tömeg nézte őket, hogy mi egy idő után kimentünk, mert nem bírtuk a nyomást, egyébként nem volt rossz.
Ezek után szépen aprólékosan bejártuk a helyszínt. Végül a Spektrum színpadon a Grand Mexical Warlock-kal búcsúztunk a Sziget első napjától. Őket a második koncertjükön láttam először és utoljára. Hát kicsit megváltozott azóta a helyzet, abszolút felnőttek a feladathoz. Mondjuk nagyon rétegzett, összetett zenét játszanak, ami nem feltétlenül koncertre való, de kihozták belőle a maximumot és persze jól is szóltak!
Már alig várom a Haunted / Deftones duót pénteken!
