Koncertnapló

Sziasztok,

Mivel a mai napon rájöttem, hogy a kedvenc Portishead lemezem valójában egy ruszki kalóz Mandalay album, így ez remek alkalmat szolgáltat arra, hogy a blogot "hivatalosan" befejezzem.

Mostanában nagyon-nagyon sok koncerten voltam, de sajnos már nincs időm írni, inkább más módon próbálom kiélni a kreativitásom. Aztán, hogy így jó pár koncertélmény a feledésbe merül... ez van.

Aki teheti, ezeket ne hagyja ki az ősszel Pesten: Ozric Tentacles, Bonobo, Tricky, Infected Mushroom, Dillinger Escape Plan, Emika, Kraak & Smaak, Heaven Shall Burn, Manu Chao, Russian Circles, Decapitated, Madball, Morcheeba, Makoto, stb. 

Viszlát!

Koraiak

Volt egyszer egy Korai Öröm még februárban az R33-ban. Eléggé későn kezdtek és én így vége felé abszolút KO-n voltam, amúgy jó lett volna.

Aztán volt egy másik Korai Öröm az új Gödörben a Sonar-ral. Ahol megállapításra került, hogy a Sonar jelenleg az ország legjobb zenekara. A Korai pedig lemezbemutatót tolt, az is jó volt!

I Am Heresy és barátai

 A Wasted Struggle egész jó volt (mint általában). A Banished-et nem néztük meg. A Hierophant-ra én ráuntam. Az I Am Heresy viszont zsivány volt. Sokkal jobb, mint amire számítottam. Élőben sokkal több erő van bennük mint lemezen.

Swans, Xiuxiu

Olyan kemény gyerek vagyok, hogy megtehetem, hogy hazajövök egy Swans koncertről, mert nincs hozzá hangulatom (egy óra most nekem ebből bőven jó volt). A Xiuxiu meg kimeríti a borzalmas kategóriát.

Enslaved

Az Enslaved koncert is sokkal jobb, volt, mint amit elképzeltem. Úgy ment el a több, mint két óra, mintha 30 perc lett volna. Az As fire swept clean the earth-ért meg hatalmas pacsi!

RATM tribute 

Három szám után otthagytam, nagyon fárradt voltam sajnos. Majd legközelebb!

Intronaut, Atlas Moth

Na, ahogy leírtam pár zenekarnál, hogy jobbak voltak élőben, mint lemezen, ez nem áll az Atlas Moth-ra, akik határozottan rosszabbak voltak (fú de szar ez az ének élőben, gyerekek).

Viszont az Intronaut adta. Úgy szóltak, mint a Rocktogonban még semmi kb. Egyedül a szettel nem vagyok elégedett, a zenekar azokat a számokat játszottak az előző két lemezéről, amiket az előző turnén nem, ami alapvetően tök jó, csak nekem a komplementer halmaz a kedvencem…

Record Store Day a Wave-ben

Szabó Benedek for president!

Kb. ennyi. Sok információ nem került átadásra, de hát ez is valami.

13.02.08. - Ambient Avatar: Solar Fields

Nos, sok mindenre számítottam, de azért erre nem. Ilyennek kellett volna lennie a tavalyi szégyenteljes Tangerine Dream koncertnek, bár úgy érzem, hogy bármennyire is jó lett volna az, a Solar Fields beelőzött volna, mert ez egyszerűen más liga (nyilván a 70’ évekbeli Tangerine Dream-mel nem kell versenyre semmi, na de 2013 van). Olyan kompakt élményt adott az este, amilyet ritkán tapasztalok (legutoljára bécsi Om volt ilyen).

Mivel a hatást úgy sem lehet normálisan megfogalmazni, mert kevés hozzá a szókincs, így inkább a körülményekről írok. Szóval kb. 30 perccel Solar kezdése előtt érkeztem, így volt idő jól körülnézni, alapvetően chillesre volt berendezve a hely sok párnával, fotellal, ilyesmivel és a színpaddal szemben volt egy kisebb üres tér az álló embereknek. Állítólag teltház volt, mindenesetre a tömeg így is kényelmesen elfért, amiért dicséret illeti a szervezőket. A bemelegítésre egyáltalán nem figyeltem, ami nem a DJ hibája, hanem egyszerűen nagyon vártam már Magnust.

A Mester (akinek hajjal pont olyan feje van, mint Jenci haveromnak) kb. pontban fél egykor kezdett. Jöttek a jobbnál jobb számok én meg nem hittem el, amit hallok és látok, miközben belemerültem a zenébe. Nekem a katarzis egyértelműen a Sombrero volt, ami lemezen kicsit idétlen sláger dalocskának tűnt, de élőben megtámogatva jó sok elektronikával, erősebb alappal az este csúcspontjává emelte. De hatalmas volt a záró Small Little Green Cubes is. Meg aztán zseniális volt Sol, a Blue Light… és …Red Vortex páros, a Discovering, vagy Confusion Illusion is élőben. Kb. 100 percet játszott Magnus, általánosságban elmondható, hogy a hangzás sokkal gépiesebb, „elektronikusabb” volt élőben, mint lemezen, ami jó tett a sokszor hallott témáknak. Arra is rájöttem, hogy tökéletesen felesleges firtatni, hogy mennyi volt az élő és mennyi a gépi alap a zenében, mert egyszerűen nem számít. Egyrészt a végeredmény szempontjából teljesen irreleváns, másrészt ilyen elektronikus zene java nyilván számítógéppel készül. Ki kell még emelnem Vígh Dávid (Turbo gitárosa) vizuáljait, amelyek tökéletesen illeszkedtek a zenéhez, ugyanakkor sokkal több és látványosabb volt a megszokott vizualizációknál (pl. a másnapi Akváriumos este anyagaihoz képest).

Jól jellemzi az eseményt, hogy miután vége lett nem tudtam letörölni az elégedett mosolyt az arcomról sehogy se, még másnap délután is ennek örültem. Miután hazaértem képtelen voltam elaludni, mert az élmény hatása alatt voltam még órákon keresztül (és naná, hogy a Movementset hallgattam).

Az pedig, hogy májusban a Mester Aest Danával kiegészülve tér vissza a Deeprogra, mint H.U.V.A. Network az év híre. (Számomra az Ephemeris és a Distances a két legjobb ambient lemez, ami valaha készült.)

13.02.09. - Solar Fields-féle morning trance éjszaka

Solar Fieldsnek vannak upbeat számai, sőt most már két lemeze is (Earthsine, Random Friday). Nekem ezek is nagyon tetszenek, mert lényegében a mornig trance olyan, mintha a megszokott ambientje alá pakolna gyorsabb ütemeket, amitől megváltozik az egész hangulata, mindamellett, hogy ezek táncolható zenék, hasonló hangulat- és víziókeltő hatással is rendelkeznek, ugyanúgy el lehet veszni a zenében.

Nagyon fáradt voltam a pár órás alvás miatt, de azért Magnus be tudott indítani, nagyon élveztem ezt az előadását is. Az említett két lemez volt terítéken, plusz olyan dalok, mint pl. Infection 268-7 a Blue Moon Station-ről nekem egyáltalán nem tűnt fel, hogy 90 perces volt, simán 20-30-nak hittem volna. Egyetlen dolgot hiányoltam, ez pedig, hogy egyik nap sem volt a Cobalt 2.5 emlékeim szerint, pedig az a Random Friday-en a legjobb dal.

Sajnos három körül már teljesen ledobta az agyam a gépszíjat, így Atmos szettjét már nem vártam meg, állítólag jó volt az is, majd a S.U.N.-on. Mert most már nagyon úgy érzem, hogy ennek az lesz a vége. 

Na, ma végre hivatalos lett minden azzal kapcsolatban, amiről korábban írtam már.

Pár évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy mivel annyit kaptam már zenétől és ettől zenei színtértől (szubkultúrától), hogy valahogy megpróbálom viszonozni ezt. Úgyhogy az volt a tervem, hogy leszervezek egy olyan zenekart Pestre, amire egyébként nem lenne sok esély itthon látni. Sokat filozofáltam rajta, hogy melyik zenekar is lenne erre megfelelő, aztán 3 éve (a bécsi koncertjük után) úgy döntöttem, hogy a Narrows lesz a nyerő. Sőt, egy jó barátom is hasonlóan gondolta ezt a dolgot, így közösen úgy döntöttünk, hogy megcsináljuk (ami azért jó, mert neki már van ebben tapasztalata és megvannak a kontaktjai). Igen ám, csak hogy a zenekar nagyon kevésszer jött át Európába és akkor is csak nagyon rövid időre, így az eddigi próbálkozásaink mind kudarcba fulladtak. Aztán tavaly ősszel híre ment, hogy az új lemezükkel megint jönnek Európába... és láss csodát! Összejött a koncert, sőt itt indul a turné! A dolgok jelenlegi állása szerint jó kis mutatvány lesz nem bukóra kihozni a bulit, de egyszer belefér. Mert hát baszki mégis csak ez a Narrows! S akkor itt a flyer:

Én szerintem kurva jól néz ki! Egyszerre benne van, hogy a Narrows, ami ugye összeszűkülést jelent a vonalak által. Másrészt a háttérbe álló figura egyrészt utal a zenekar első lemezének borítójára, másrészt meg a "bookingunk", a Nervoso booking nevére az idegekkel. A közösen összehozott koncertinfóval is elégedett vagyok:

A Nervoso Booking örömmel invitálja ezen eseményre a kedves érdeklődőket, amit egy jó hároméves udvarlási folyamat előzött meg, de lám, lassú víz,partot mos alapon 2013. április 23-án városunkban üdvözölhetjük a legendás Narrows zenekart. 

A banda 2008-as megalakulása óta a Deathwish kiadónál ténykedik, bemutatkozó kislemezüket („Narrows” – 2008) követően 2009-ben adták ki első „New Distances” című nagylemezüket, amely komoly sikert aratott az experimentális hardcore zenék kedvelői körében. Első Európa-turnéjuk 2010-ben volt esedékes, erre az alkalomra a Heiress zenekarral közösen adtak ki egy split kislemezt. A zenekar hozzánk a 2012-ben megjelent „Painted” című új nagylemezükkel érkezik. 

Nem titok, hogy a banda igen kultikus hősöket vonultat fel, legalábbis ami a hardcore/mathcore szubkultúrát illeti.Mert hát kezdjük talán a sort az énekes Dave Verellennel (Seattle) aki ugye a ’90-es évek és az ezred forduló e körök egyik legmeghatározóbb zenekarában tolta, a seattle-i Botch-ban, és igazából már Dave orgánumából kifolyólag is talán jogutódjának is tekinthetjük a Narrows-t.  Másod körben említsük meg a gitáros Ryan Frederiksent (Seattle) aki Nineironspitfireben kezdte úgy 10-20 évvel ezelőtt, de talán számunkra inkább ismertebb These Arms Are Snakes-ben tett munkássága, ami ha csak a 2008-as budapesti fellépésre visszaemlékszünk lehengerlő volt. Harmad részben a basszus gitáros Rob Morant (San Diego) kell kiemelni, aki szintén nem kicsit legendás Unbroken alapító tagja volt, vagy később a Some Girls soraiban is felfedezhettük, de megfordult számos formációban is, mint például a Kill Holiday vagy az Over My Dead Body. Végül, de nem utolsó sorban a másik gitáros Jodie Cox (London, UK) és a dobos Sam Stothers (New York City). A brit fiatalember turné mangerként és előadóként is hírnevet szerzett, amikor is a camden town-i Bullet Union-ban kente, avagy jelenlegi hazai projectjére a Tropics-ra gondolunk. A dobos Sam-nél viszont Makeout Boys vagy a Quarantine-t szokás megemlíteni, amelyek minden bizonnyal lokális bandák lehettek, de sajnos csak kevés információ érhető el róluk. Már ha csak a tagok lakhelyeit megfigyeljük, egyből szembe tűnő, hogy nem kis energia szükséges egyben tartani egy ilyen bandát, és hogy még turnéztatják is, és még komolyan gondolják igen tiszteletre méltó, főleg úgy, hogy mindegyikük rendelkezik polgári állással és s többnyire csak szenvedélyből csinálják azt, amit csinálnak, és nem kis érdem ez nekünk is, hogy megtisztelnek jelenlétükkel áprilisban.

Az este további fellépői a megfelelő hangulat kialakításához is hozzájárulnak majd, amelynek egyik színfoltjaként a crust körökben méltán becsült Rivers Run Dry (Budapest, Gyöngyös, Amsterdam) a megszokott dark-heavy hangzást szállítják majd, és akiknek talán a koncertre meg is jelenik az új split kis lemezük egy másik remek bandával. Az estét fővárosunk metalcore/mathcore/hardcore ifjú titán bandája kezdi, nem más, mint a Wasted Struggle, akiknek nem olyan rég jelent meg az új lemezük, ami igen klasszisra sikeredett, ajánlatos a lehallgatása azoknak akik még nem tették volna meg! 

Limitált elővételi jegyek hamarosan kaphatóak lesznek a Wave-ben (V. Révay köz), illetve már online is elérhető az alábbi linkre kattintva.

Speckó, laminált, pass-jellegű jegyek lesznek, amiket mindenki eltehet emlékbe. Vagy csak simán menőzhet vele adott időben és helyen.Szóval nagyon izgatott vagyok emiatt az egész miatt. És mivel terveim közt ez az egyetlen koncert szerepel, úgyhogy "Lets make this count motherfuckers!"

A Wolf Shaped Clouds-ot úgy látszik már sosem fogom jó hangzással hallani élőben. Lehet, persze, hogy ez a koncepció. Annyira sok a magas és közép a zenéjükben élőben, lehet normálisan kivenni semmit, helyette az egész átmegy ilyen idegesítő zajba. Pedig van bennük potenciál és, amikor elkapsz egy-két dallamot, akkor az elég jó. Lehet jobb cuccon kéne nyomni pl.

A Wasted Struggle szintén nem szólt annyira jól, de sokkal jobban, mint a karácsonyi mulatságon. Náluk az volt a zavaró tényező, hogy a gitáros úr háttal állt a közönségnek, így egy kicsit személytelen volt az előadása, a többiek viszont jól nyomták. Külön kiemelendő a dobos teljesítménye ("azt a kurva"), illetve az énekes idegbeteg előadás módja, ami sokat tesz hozzá a hangulathoz. Újfent tetszett!

Az Octahed előadását beárnyékolta egy paraszt, aki először csak az előadást zavarta meg, majd a színpadon aludt egy kicsit, hogy végül nekiálljon szintén a színpadon balhézni. Na, most ilyenkor kéne olyan erélyesnek lenni, mint Scott Kelly és lerúgni a gyereket úgy, hogy járólappal csókolózzon. Lemezen nekem nagyon nem tetszik az ének, viszont élőben teljesen más tónust hoz a srác, ami sokkal jobban illik a zenéhez. Egyenlőre nem valami izgalmas koncerten az Octahed, kicsit mereven adták elő a zenét a srácok (a bőgőst leszámítva), ez a nagy totális vetítés jó ötlet, de még dolgozni kell rajta, hogy ne ilyen windows képernyővédő feeling legyen néha. Egyébként jó zenét csinálnak, az Oaken mellett őket is a reménységek közé sorolom. Ja, és decemberben együtt vizsgáztam a laptoposukkal, jó sztori, mi?

Karst nem az én zenémet játssza, és most már biztosan tudom, hogy élőben sem nekem találták ki.

Februárban pedig Solar Fields Pesten, kétszer is! Vélhetőleg egy ambient és egy trance settel! idén ezt a bulit várom a legjobban egyenlőre.

Ilyen volt most is.

Ha úgy adódik mostantól írok egyéb zenéhez (svédcsvarral koncertekhez) is kapcsolódó témákról, amelyek viszont nem koncertbeszámolók, pusztán azért mert kedvem van hozzá. Van szerencsém bejelenteni, hogy az első ilyen bejegyzés még januárban el is készül, ennek az apropóját az adja, hogy bejelentetésre került, hogy Afterburneren ott lesz Michael Rother én pedig 0.99-es valséggel nem. (Aztán lehet, hogy a végén inkább csinálok egy másik blogot ezeknek? Vagy szimplán nem is lesz az egészből semmi, mert lusta gyerek vagyok? Majd meglátjuk.)

Az idei január amúgy elég szegényes lesz a számomra érdekes koncertek terén: most pénteken lesz a szokásos év indító RATM tribute a Dürerben, aztán szombaton lesz a Karst / Octahed lemezbemutató (Wasted Struggle-lel, hohó). Azt lényegében ennyi. Ha nagyon unom majd a banánt, akkor elnézek valamelyik keddi Random Trip bulira. Most, hogy átkerült az A38-ra nekem sokkal szimpatikusabbá vált a rendezvény.

Idén "csak" 46 koncerten voltam (mármint 46 este voltam lent, általában több zenekar koncertjén). Ami kevesebb, mint a 2011-es szám, de még így is baromi soknak tűnik nekem. Mint tavaly is, most is leírom, hogy mit volt érdemes megélni, mire nem kellett volna elmenni. Stb.

A legjobb koncertek: Refused (Bécs), Om (Bécs), Saint Vitus, Sleep, Astronautalis, Converge és a májusi második VHK.

A legjobb fesztivál koncert nekem az Obscene-s Nasum volt, illetve a Brutal Assault-os Godflesh, mindegyik zenekart nagyon vártam és egyik sem okozott csalódást. Remélem az utóbbit látom majd még!

A legrosszabb koncert a Tangerine Dream volt, de így utólag van még pár, amire felesleges volt elmenni (pl. Bonechrusher, Fear Factory vagy az Opeth).

Egyetlen koncertet sajnálok, hogy kihagytam, ez pedig a Dead Can Dance Arénás koncertje. Sokáig vaciláltam előtte (mert az Aréna riasztó volt, erre találták ki a MüPát pl.). De most már biztosan tudom, hogy hiba volt kihagyni, mert az Anastasis az év egyik legjobb lemeze.

Sakkor 2013. Tavaly azt írtam 2012-ről, hogy:

"Zárásként itt van pár név, akiket jó lenne idén látni: Nasum, Om, Sleep, Ozric Tentacles, Rage Against The Machine, Godflesh, the Crown, Textures, Victims. Kíváncsi leszek egy év múlva hány nevet húzhatok ki erről a listáról, remélhetőleg minnél többet."

Erről a listáról szívesen látnám 2013-ban ami megmaradt (a többit ki is húztam), illetve olyan zenekarok csatlakoztak a listához, mint pl. Turing Machine, Maserati, Deftones, US Christmas és a Dead Can Dance.

Az új évben a sátras fesztiválokat valószínűleg hanyagolni fogom, mert az a tapasztalatom, hogy nekem egyre kevésbé éri meg. Bár, a Nasum és a Godflesh örök emlék, de valójában elég lett volna ezekre a napokra lemenni. Túl sokat vesznek el az emberből és cserébe keveset adnak, sok az üresjárat, én pedig nem iszom. Illetve fontos tapasztalat volt, hogy Adršpach-Teplice-i kirándulást jobban élveztem, mint az utolsó nap hátralévő részét az OEF-en.

Ja, és még valami, idén belekóstolok a koncertszervezésbe egy buli erejéig, ami miatt nagyon izgatott vagyok, erről majd később.

2012.12.02. - Fear Factory, Devin Townsend (A38)

Ez az a koncert amiről azt kéne írnom, hogy milyen jó volt, de sajnos nem.

Devin Townsend előtt bemelegítésként az elmúlt évtized netes baromságainak jó részét megkaptuk videón. Elsőre még vicces is volt, de 20 perc után már nagyon idegesítő volt a Gummy Beart hallgatni. Devinék nem szóltak jól, eleinte aránytalan volt az egész (pont a várt Supercrush! alatt) utána meg csak halk. Ráadásul folyamatosan voltak technikai problémák. Devin a saját hangjára panaszkodott, de én nem vettem rajta észre, hogy nagyon beteg. Igazából az volt a legnagyobb baj ezzel a koncerttel, hogy főleg unalmasabb, kevésbé érdekes dalokat játszották szerintem. Plusz az előadás is túl merev és statikus volt, Devin viccei pedig fárasztottak. A tavaly előtti Brutal Assault-os fellépés egy másik szintet képviselt ehhez képest. Sokkal többet vártam.

De ez mind semmi ahhoz képest, amit tinédzserkorom zenekara művelt a színpadon... illetve maradjunk csak Burton C. Bellnél. Azt mindenki tudja, hogy nincs hangja, de erre a negatív teljesítményre nincsenek szavak. A zenekarról nem is írok, olyan voltak, mint egy tökéletes gép, hiba nélkül adták elő, az amúgy nem túl egyszerű zenét, emiatt még fájóbb ez az egész. Nem gondoltam volna, hogy egy énekes ennyire tönkre tud cseszni egy koncertet, de hát ezt is meg kellett tapasztalni. Burton lemezminőségben hozta az üvöltéseket, volt is erő a hangjában, de amikor tiszta énekre került a sor (vagyis a lényegre), hát az nem ment neki. Összesen, ha 3 hangot eltalált a 80 perces koncert alatt tönkretéve olyan zseniális dalokat, mint a Linchpin, Resurrection vagy éppen a Self Bias Resistor. Igazából nem lennék emiatt ennyire szomorú, ha nem tudnám, hogy Burton már 20 éve is ilyen szar volt és azóta képtelen volt tenni bármit ez ügyben, illetve, ha nem szóltak volna annyira jól, mint még soha kb. Komoly csalódás volt, amely jó időre elvette a kedvem a Fear Factory-tól.

2012.12.08. - Turbo (Iskola)

Most voltam először az Iskola nevű helyen, ami alapvetően rendben van. A koncertterem korrekt: jó magas a színpad, viszonylag jól szól a terem, a mérete valahol a kis Dürer és a Kultiplex között lehet. Az árak is okésak, nem drágább, mint az átlag budapesti klub.

A Turbo olyan volt, mint szokott, vagyis jól nyomták. Az új dalt, vagyis a Nebulosust pedig kezdem megszeretni (elsőre nem tetszett). Viszont most már nyomhatnák a One More Time-ot is újra, az elmúlt másfél évben nem hallottam tőlük, pedig szerintem idén voltam legalább 5 koncertjükön. 

2012.12.16. - Converge, Touché Amore, Storm Of Light, the Secret (Dürer)

A Secretéket láttam már pár éve, akkor annyira nem gyakoroltak rám nagy hatást, most viszont jól elpicsázták a hátsónkat. Úgy szóltak, hogy Naplam halálék bármikor szívesen cserélnének velük, vagyis szinte fülsértően hangosan és nagyon-nagyon zajosan. Pont így fog szólni az apokalipszis is előbb-utóbb. Kár, hogy ettől még nem lesz jobb az idei lemezük, ami az előzővel összevetve elég gyengére sikerült.

A Storm Of Light első pár taktusát lekéstük ami nagy kár, mert ez a koncert a tavalyi bécsi bulijukat idézte. Ők is nagyon hangosak voltak, ami kellett is a kellő atmoszférához. Idén már voltak a Sleep előtt, de az az előadás össze sem hasonlítható ezzel. Alig voltak fények, helyette hatalmas kivetítő, ami a zenekarra is rávetítette a képeket (szokásos kedves kis képsorok mentek). Sajnos nagyon keveset játszottak, csak öt számot és abból is csak a középső hármat ismertem fel: Black Wolves, Missing, Collapse. Utóbbi katartikus volt ezzel a hangerővel. 

Vajon Touché Amore-on mit szeretnek az emberek? Nekem az az egy szám elég volt.

A Converge pedig az eddigi legjobb általam látott koncertjét adta, még úgy is, hogy a közönség lehetett volna aktívabb. Azért volt ez a legjobb koncert, mert ahol én álltam, ott kb. jobban szóltak mint lemezen. Minden hangszert kristálytisztán lehetett hallani, igaz nem voltak olyan hangosak, mint a többi banda, de ez nem is kellett. A másik dolog meg a dalok kiválasztása, ennél jobban nem is lehetett volna összeválogatni, az egész annyira egyben volt, annyira sima volt, hogy még a kedvenc Converge lemezem (Petitioning The Empty Sky) hanyagolását is elnézem. Nagyon tetszett.

2012.12.21. Világvége fesztivál

A Kollapsot lekéstem, de a Fuck Off Systemről sem írok sokat, mivel nekem nem tetszett. Valószínűleg a 80" években bírt ez a zene hatalmasat ütni, itt viszont az előadás kicsit a zene rovására ment. Plusz nem szóltak valami jól, a gitárokban nem sok erő volt.

A VHK koncertje főleg azért volt különleges, mert egy csomó olyan dalt is játszottak, amit nem nagyon szoktak pl. Őseimmel, ami az egyik kedvencem. Meg aztán ez volt az új lemez bemutatója is egyben, a java részét el is játszották, érdekes, hogy a Boli emlékére írt dal mennyire jól működik élőben és mennyire nem lemezen. Én nagyon jól éreztem magam, a több, mint két órás játék idő úgy telt el, mintha két perc lett volna. Korábban úgy gondoltam, hogy egy pszichedelikus élmény megélését mindenkinek kötelezővé tenném ellenőrzött körülmények között, de most már úgy gondolom, hogy egy VHK koncertet is.

2012.12.23. - Fenyőfaünnepi gyászkoncert 3. felvonás

Fellépők, sorrendben:

• Random Chords: nem fértünk be, túl sokan voltak. De kívülről nem tűnt túl meggyőzőnek.
• New Dead Project: nem volt rossz, kicsit jobb hangzással is megnézném őket, hogy pontosabb ítéletet mondjak. (Mondjuk az a 20 perc, amit játszottak, az bőven elég volt).
• Dance Or Die: ha kevesebbet játszanak jobban tetszettek volna, így viszont túlságosan nagy zaj volt az egész.
• Rivers Run Dry: ez nagyon jó volt, ők szóltak a legjobban (talán ők nyomták a legminőségibb cuccokon) és mostanra összeérett az új csapat. Velük kapcsolatban csak annyi a gond, hogy rövid volt. Ebből simán elviseltem volna kétszer ennyit. Miattuk mindenképpen megérte lemenni.
• Wasted Struggle: őket korábban nem szerettem, de az új kislemezük eléggé meggyőző lett (ott van az év legjobb itthoni kiadványai között, az biztos), így kíváncsi voltam rájuk. Sajnos nekik is betett a hangzás kicsit, mert bár jól nyomták, de a gitár finomságait nem lehetett jól hallani, mert a basszusgitár elnyomta. Őket tutira megnézem valamikor januárban jobb körülmények között
• Oaken: ő rájuk voltam a leginkább kíváncsi, mert csak jókat hallottam róluk és a neten lévő két számuk is nagyon jó. Nem is okoztak csalódást, bár azért még érniük kell egy kicsit (pl. szerintem az énekes kicsit túlzásba vitte színészkedést). A zenéjük abszolút egyedül álló itthon, a külön álló dobos-billentyűs-énekes, pedig teljesen ki emeli őket. Számomra ők az egyik nagy itthoni ígéret!

2012.12.30. - Turbo, Deren (Showbarlang)

Ha minden igaz, a Showbarlang nem rég nyílt. Nekem alapvetően tetszett a hely, ha a felső leülős részen is megoldják a fűtést, akkor rendben lesz. Kb a kis Dürernél mondjuk 50 emberrel nagyobb, ilyen barlang design-nal, viszont a színpad sokkal magasabb és a hangzás is sokkal jobb.

A Derengre én úgy emlékeztem, mint VHK Ádám zenekara, de Ő nem volt itt. Alapvetően nem volt rossz koncert, de a végére kicsit untam magam, meg aztán nem az én zeném.

A Turbo a szokásos magas minőséget hozta. Sőt, jobb volt az előző koncert, mivel előszedtek pár régi nótát is. Még a One More Time-ot is eljátszották, amire már jó ideje vártam. Jó volt a hangulat, a koncert is. Remek lezárása volt 2012-nek.

A november egy Turbo koncerttel indult. Róluk is leírtam már mindent (mármint a Turbo koncertekről), sokkal jobb volt, mint pl. az előtte lévő Architects, még úgy is, hogy a közönség lehetett volna aktívabb.

Aztán valamelyik hétfőn ebben a hónapban voltam Secret Chiefs 3 koncerten. Kurva jó volt. Mindezt úgy, hogy igazából nem nagyon ismertem őket korábban, pár nappal előtte jutottam oda a megismerendő zenék stackjében, hogy Secret Chiefs 3 (Trey Spruance, baszki!). Sajnos a vágott szemű billentyűs nem volt itt, de nélküle is fullos agymenést csináltak. Volt itt minden, ami szem szájnak ingere (vagy a fülnek). Az igazság, hogy az ember azt hinné, hogy ebből a stílus kavalkádból, amit ez a zenekar nyom tutira valami ízléstelenség sül ki, de nem. Teljesen rendben van a dolog, bár az igaz, hogy el tudok képzelni olyan élethelyzetet, hogy fejbe lőném magam, mint hogy Secret Chiefs 3-at hallgassak. Már csak a Sleepytime Gorilla Museum-ot kéne látni egyszer, mondjuk valaki elhívatná őket a Csillaghegyi közösségi házba. Ja, amúgy a főzenekar a Zechs Marquise volt, amit azzal adnak el, hogy itt nyomul a Mars Voltás Lopez összes testvére, de igazából ebben minden izgalom ki is merül velük kapcsolatban (nekem lemezen is unalmasak és élőben sem voltam elragadtatva mikrofonfejék zenéjétől).



Ebben a hónapban volt az is, hogy kihagytam a Bong-ra bulit, ami miatt kijárna egy pofon, mivel tutira valami értelmetlen baromsággal csesztem el az időm helyette, de mivel láttam a mestert februárban, így azért rendben van a lelkiismeretem. 



Aztán volt a Kreator, Morbid Angel, Nile koncert. Visszafelé, sorban:

• Nile: sokszor láttam, most éppen annyira érdekeltek, hogy egész koncerten a Motoblur jelszavamat próbáltam megadni (ez úton is üdvözlöm a Motorola munkatársait!)
• Morbid Angel: hogy én többet nem nézem meg őket így az biztos. Jók a koncertjeik, de már hétszer láttam őket így, és a jóból is megárt a sok. Semmi izgalmas nem volt a koncertjükön, leírhatnám ugyanazt, amit tavaly ilyenkor, de minek? Akkoriban jól esett most meg nem.
• Kreator: rajtuk múlt, hogy meg mentsék az estét, de nem igazán sikerült, mivel túl hosszú volt a műsor. Viszont az új lemez elég harmatos dalai legalább élőben jobban szóltak. Ja, és a színpadon voltak világító szemű zombi lovak és nem haluztam! De, hogy aki ezt a baromságot kitalálta, az nem volt éppen ebben az univerzumban az biztos. Egyszerűen röhejes volt, pláne ahogyan változott a szemük színe…

Utólag úgy tűnhet, hogy tiszta szar volt az este, de azért nem ilyen rossz a helyzet, de tény, hogy nekem ebből a fajta zenéből elég volt egy időre koncerten, az biztos.



Egy héttel később volt ugyanitt a Parkway Drive. A Structures-t buktuk, mivel hatalmas tömeg volt és nem tudtunk időben bejutni (pedig az Emmure mellett ők érdekeltek volna a leginkább). A Word Alive elejére értünk be. Nekem továbbra is teljesen átlagos és unalmas amit csinálnak, el is mentünk piáért.

Az Emmure viszont a hónap koncertjét produkálta. Még úgy is, hogy messze volt a tavalyi buli hihetetlen hangzása. Frankie remekül, sallangmentesen vezényelte le a 40 perces szeletelést, a többiek pedig összevissza mászkáltak a nagy bólogatás közben. Tetszett az is, hogy nem volt komolyabb fényjáték, csak a vörösen izzó színpad. Amivel nem vagyok elégedett, hogy az új lemezről csak két szám volt, pedig én nagyon bírom az albumot. Jövőre már főzenekarként jönnek, én pedig biztos megyek, mert ez kell a szervezetnek és nem a Béres Csepp.

A Parkway Drive az a zenekar, amit már négy éve sem értettem (az akkori Never Say Die főzenekara voltak az Unearth helyett) és most sem fogtam, hogy miért telt meg rájuk a Pecsa. A zenéjükben semmi különleges, a színpadi akcióban még a Word Alive is komolyabb volt. Oké, voltak speckó lámpák, meg hatalmas vászonra kivetítés, de ez semmit sem tett hozzá a koncerthez. Na jó, ennek hála nem untam el magam teljesen.