HTML

Koncertnapló

Koncertélményekről elsősorban magamnak, másodsorban haveroknak, barátoknak.

Friss topikok

Linkblog

2012.07.21. 06:23 DJ Etus

2012.07.17. – Combichrist, Aesthetic Perfection (A38)

combichrist-a38-2012-flyer.jpgAz Aesthetic Perfection-re kíváncsi voltam. De minek? A zene sem jött be (pedig lemezen van egy-két jó daluk) és az előadás sem tetszett. Számomra azt a hatást keltette, mintha egy tag a Village People-ból gárda ruhában nyomná az egyre melegebb indusztriált.

A Combichristot tavaly már láttam, de egyértelmű volt, hogy idén is megyek. Nos, összességében jól éreztem magam, ugyanakkor meg nem vagyok elégedett. A zenekar a korai időszakra való tekintettel duóban kezdett: Andy mögött a korai évek szinti és sampler felelőse Shaun F. nyomta a zenét. Ebben a felállásban két számot játszottak (Intuder Alert és Like to Thank My Budies), aztán feljött a másik szintis is, hogy hármasban adják elő az Are You Connected és Blut Royale számokat, hogy végül az ötödik számban a dobos és a gitáros is csatlakozzon. Szerintem összehasonlíthatatlanul jobb volt, amikor a dobos is velük nyomta, sokat tett hozzá a show-hoz, meg a zene ereje is megnőtt. A gitáros jelenlétének semmi értelme nem volt, semmit nem tett hozzá a zenéhez a gitár (nincs is lemezen…). Így, öten vezették elő a What The Fuck is Wrong With You slágereit: Electrohead, Shup Up And Swallow, Get your Body Beat, Fuck That Shit. Aztán nem sokkal később elment az áram, vagy 20 percre. Sosem tapasztaltam még ilyet a hajón, de a zenekar poénra vette (pl. elénekeltették a What The Fuck Is Wrong With You?-t a közönséggel, a you-t boat-ra cserélve, meg a közönség is kultúráltan bírta). Ezután már csak a Making Monsters lemez dalaira volt idő, majd ráadásnak a What The Fuck Is Wrong With You? Hogy miért vagyok elégedetlen? A hangzás miatt. Ezt a zenét ennél sokkal jobban meglehetne szólaltani: a szintik sokszor eltűntek (megint), a dob pedig sokszor elnyomta a zenét, pedig szerintem a dobot ki sem kéne hangosítani, úgyis mennek a gépi alapok is, csak a látvány és a hangulat kedvéért van ott. A másik meg a számválasztás: A Today We Are All Demons slágereit (All Pain Is Gone, Sent To Destroy) látványosan hanyagolják, közben meg olyan számomra lemezen tölteléknek tűnő számok beférnek, mint a Get Out Of My Head vagy Are You Connected vagy a Like To Thank My Budies. Oké, lehet másnak pont ezek a kedvencei, de vicces, hogy ez már a második koncertem, ahol kimaradt a Sent To Destroy. De, mint az elején írtam, jó volt ez, csak úgy érzem, hogy ennél még sokkal jobb is lehetne.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koncertnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr414668555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása