Koncertnapló

Tavaly megállapítottam, hogy a tágabban értelmezett metal műfajon belül az Intronaut csinálja az egyik legérdekesebb zenét, amely nem csak zeneileg trükkös, de hangulata is megfoghatatlan és egyedi. A Los Angeles-ről szóló Valley Of Smoke messze az egyik legjobb lemeze volt 2010-es évnek, nem csoda, hogy még Justin Chancellor is beugrott pár számba bőgőzni. Sajnos a júniusi koncertjükre (a the Ocean, Red Fang, Earthship társaságában) egészségügyi okok miatt nem sikerült kijutni, de akkor megfogadtam, hogy bármikor is lesz a legközelebb én azt nem hagyom ki. Szerencsémre fél év sem telt el és újra felléptek az Arenaban. Igaz, kevésbé izgalmas zenekarok társaságában, de számomra ez másodlagos tényező volt.

Fél nyolcra értünk oda és nem sokkal később kitört a pánik, ugyanis bent megszólalt az Elegy, miközben a kezdés csak 8-ra volt kiírva. (Megjegyzem, a parkolóban lemezminőségben szólt a dal, jó pár magyar klub örülne, ha 5 percre megtudná közelíteni ezt a szintet bent). Rohantunk is egyből a bejárathoz, de kiderült, hogy ez még csak beállás volt. Szerencsére!

Negyed kilenckor nyitották ki a kapukat, majd fél kilenc előtt pár perccel megszólalt a Clutch Electric Worry-je, közben az Intronaut szépen felsétált a színpadra és belekezdtek a Valley Of Smoke nyitódalába az Elegy-be. Nagyon hangosan szóltak és eleinte kicsit aránytalanul, de a szán közepére helyre állt a rend, bár a magas decibel érték megmaradt, de ez engem nem zavart. Sokkal durvább és súlyosabb volt így a zene. Következett a személyes kedvencem, az Above, amiben a lebegtetős rész élőben katartikus élmény volt. Ezek azok a pillanatok és érzések amire nem nagyon vannak szavak, tapasztalni kell. Lemezen is csodálatosak ezek a részek, de élőben még erőteljesebb élményt jelentettek. Ráadásul amit Dany Walker a szám közben bemutatott a dobon... nem nagyon értek ehhez hangszerhez, de akár dobszólónak is elment volna szerintem (az amúgy lemezen sem egyszerű témát elég rendesen sikerült túlbonyolítani, úgy, hogy még nekem is érdekes volt csak a dobot figyelni, pedig ment közben tovább a szám rendesen). A számok közti űrt morajlással, zajokkal töltötték ki, különösebb kommunikáció a közönséggel a köszönésen és a végén a búcsúzáson kívül nem volt, de nem is hiányzott. Ha jól emlékszem harmadikként a Vernon csendült fel, amit én szégyenszemre nem ismertem, ugyanis ez a Valley Of Smoke európai kiadásának bónusz dala, amit egyáltalán nem értek, mert még jobb is, mint egy-két lemezes dal, ráadásul én az albumot nem is tudtam nem amerikai kiadásban megszerezni tavaly, na mindegy, azért élvezet és érdekes volt egy teljesen ismeretlen dalt is élőben végighallgatni. A folytatásban is a tavalyi albumról játszottak: felcsendült a Core Relations és a lemezt záró Past Tense. Hirtelen nem is tudom melyik volt jobb élőben, talán ez utóbbi az elszállósabb témák miatt. Az egyetlen dolog, amitől féltem, hogy keveset játszanak majd, mivel ők nyitották az estét, de mint utóbb kiderült, egy számmal még több is volt, mint júniusban (összesen tehát hét). A Void-ról Nostalgic Echo-t játszották el, ami egyértelműen jobb volt élőben, kicsit változtattak az gitáreffekteken a lemezes verzióhoz képest és így jobban illeszkedett az újabb dalok közé. Végül a Prehistoricism lemez Literal Black Cloud-jával zárták a koncertet. Sokszor használták a füstgépet, ami sokat hozzá tett a koncertélményhez. Mielőtt elfelejteném, ki kell még emelnem a zenekarból Joe Lester basszusgitárost. Dzsesszes, üveghangokkal sűrűn operáló játéka élőben ugyanolyan nagy élmény volt, mint lemezen, ráadásul mindezt könnyed, laza eleganciával adta elő. Az év elején a Kylesa adott itt egy felejthetetlen koncertet számomra és most az Intronaut ismételte meg ugyanezt. Köszönöm!

Igazából innentől kezdve felőlem bármi jöhetett volna, én már elégedett voltam. De A Storm Of Light-nak még sikerült tökéletesíteni az estén. Bevallom, engem a korábbi lemezeik nem hatottak meg különösebben, elhallgattam őket, de igazából az idei As The Valley of Death Becomes Us, Our Silver Memories Fade lemez talált be és a Latitudes kislemez. Úgyhogy nagyon örültem, mikor útitársunk közölte, hogy egy korábbi dátum szerint csak ezekről játszanak majd. A Missing-gel nyitottak és brutálisan szóltak, nagyon hangosan és basszusgitár orientáltan az idei lemezükhöz hasonlóan. Bár Josh Graham hangja nem volt tökéletes, de bőven élvezhetően énekelt (megcáfolva a korábbi rémhíreket Graham kínos élőteljesítményéről). Természetesen volt vetítés, ami sokkal, de sokkal jobb volt, mint a júliusi Neurosis esetében. Minden dalhoz, minden mozzanathoz ki volt találva valamilyen snitt. Mondanom sem kell, nem éppen emberbarát videók pörögtek: szőnyegbombázás, atomkatasztrófa után állapot, olajkutak, ipari létesítmények, megáradt, hömpölygő folyók, szélvihar, sivár városi tájképek, arctalan emberek, tűz. Mindezt nagyon halovány színekkel prezentálva, egyedül a vörösen izzó tűznek volt élénk színe, plusz a videók mindig alkalmazkodtak az adott szám tempójához. Durva és hatásos volt, így van értelme vetítést csinálni! Jöttek sorba az új lemez dalai: Silver, Wasteland, közben kiderült, hogy Howl-ból átigazolt Andera Black a női éneket is bevállalta a másik gitár mellett. Majd jött a Latitudes-ös Tempest, a Black Wolves és végül a személyes kedvencemmel, a Collapse-szel zártak, amiben a vásznon összeomló épületek és kapcsolatok videói mentek, zseniális volt. Nem számítottam rá, hogy ez ilyen jó lesz, de erre is megérte volna kimenni önmagában!

A Ghost Brigade az a zenekar, aminek a népszerűsége előtt tökéletesen értetlenül állok, azt meg végkép rejtély, hogy miért ők zártak. Zenéjük számomra semmitmondó és felszínes. Ebből kifolyólag rájuk egyáltalán nem voltam kíváncsi, de azért becsülettel megnéztem 3-4 számot a koncertjükből. Ők szóltak a leggyengébben, valamiért a gitárokat és a basszust lekeverték (mondjuk sokat elmond a helyzetről, hogy a saját hangmérnökük a telefonján játszott és zenét hallgatott). Szinte semmit sem lehetett kivenni a gitárdallamokból, amit főleg az előzenekarok atom hangzásához képest volt bosszantó a dolog. Az énekes Nick Holmes módra három hangon énekelte végig a koncertet, de ez nem zavarta. Nem szeretném őket tovább bántani, mert tényleg nem szeretem őket és ezen ezután a koncert után sem fogok változtatni.

A Ghost Brigade koncert közben összefutottam az ex-NPI, Divine Damnation gitárosával, Kovács Ádámmal. Jót beszélgettünk, kiderült, hogy Ő az egyik sofőr a turnén. Az Intronaut kislemezek begyűjtése közben meg sikerült Sascha Dunable-től megtudni, hogy az Intronaut mit is jelent. Míg az asztronauta a külső űrbe megy, addig az intronaut a belső (inner) űrbe. Egyébként pedig jövőre jön az új lemezük, amivel már headliner Európa turnét csinálnak. Én ott leszek, ez biztos!

Oké, az első két zenekar egyszerűen jellegtelen szar volt, nincs miért megemlítsem őket. Az ilyen bandák nem tudom miért kapnak esélyt (illetve pontosan tudom, de ez most mindegy).

Raunchy:

Pozitívumok (+ vagyis kis ötös)

• Jó dalok. Jó fények. Jó hangzás, egészséges játék idő (40 perc)

Negatívumok (- aka kis egyes):

• Rossz énekes, zéró hangulat, kevés ember, rövid műsor, nincsen szintis(-énekes), beugró gitáros, rossz viccek, bónusz: tényleg nagyon rossz énekes.

Ha jól látom, akkor ez egy 10/4. Vagyis egy gyenge kettes. Az előző koncertjük messze 10/10 volt. Ezért viszont kár volt elmenni. Ez bizony sokkal rosszabb volt a két héttel ezelőtti In Flames-hez képest (ugyanakkor a Hegyaljás koncertjük meg sokkal jobb, vicces) Hogy-hogy van pofájuk fele tagsággal elindulni turnéra, azt csak pénztárcájuk tudja megmondani, mert nekem ötletem sincs. Összességében csalódás.

Ill-disposed: nem lett volna annyira rossz, de azért nem is volt jó. 5 szám elég volt. Bo Summer énekével mi lett? Ez a szarvasbőgés ez mi csoda?

Az In Flames tinédzserkorom egyik meghatározó zenekara volt. A Clayman-t, a Colony-t és a Reroute To Remain-t előre-hátra kívülről fújtam. A Soundtrack To Your Escape-pel nem tudtam mit kezdeni és most sem igazán értem, hogy akkor ezt most mért. Azóta eltelt 7-8 év és szépen csendben az In Flames-ből egy kellemes emlék lett. Jó indulattal sem mondanám, hogy aktívan hallgatom őket, de pl. az új lemezük viszonylag sokszor lement az azt megelőzőhöz képest (ami szintén egy „érdekes” lemez volt). Utoljára a Szigeten láttam őket 2004-ben, akkor nagyon leszerepeltek. Mikor kiderült, hogy idén újra jönnek elgondolkodtam, hogy végül is sosem láttam őket úgy, ahogy szerettem volna, ráadásul az új lemezük is vállalható kategória, ezért úgy döntöttem, hogy megnézem őket. Én örültem annak, hogy nem a Pecsában volt megtartva a koncert, mert a Wigwam kevésbé személytelen hely.

Kb. nyolcra értünk oda, már akkor is elég sokan voltak, aggódtam is, hogy majd nem lesz értelmes helyünk, de végül is ezzel nem volt probléma (vajon a középen lévő padokat mért nem szedték ki?). A Noctiferia a „kétszer is letagadom” kategóriájú zenekar. Ötlettelen, unalmas és álmosító volt a hosszúra nyúlt koncertjük. Az a vicc, hogy 6-7 éve is pont ugyanezt gondoltam róluk.

Az In Flames szinte pontosan háromnegyed 10-kor kezdett, rögtön az új lemez első három dalával. Ahol mi álltunk ott a gitárok elég furán szóltak és a basszus, meg a dob eléggé előtérben volt, de a koncert előrehaladtával szépen rendeződött a hangzás. Sajnos még a Trigger-nél sem szólt olyan jól a koncert, de a Colony már teljesen rendben volt. A Swim volt a kedvenc dalom éveken keresztül az In Flames-től és 2002 óta nem játszották turnékon, így már emiatt az egy dal miatt is megérte elmenni (egyébként nem volt akkora szám élőben). Majd pedig a Whoracle-s Hive jött, amit ugyan nem szeretek azon a lemezen, de nem gondoltam volna, hogy ilyeneket is játszanak manapság. Ezek után újra a „modern” In Flames daloké volt a főszerep Különösen örültem az Insipid 2000 feltűnésének, ahogy az Only For The Weak és a Cloud Connected is beindult a bólogatás egyből. Szerintem a Sense Of Purpose dalai élőben sem működtek, nekem legalábbis nem tetszettek, ahogy a Sountrack-es The Quiet Place sem, aminél kb. bármi jobb az előtte lévő lemezről. Bár sokan kiabáltak be nótákat (pl. Episode 666, amit én is szívesen meghallgattam volna), de Anders kijelentette, hogy 10 zseniális lemezük van már és higgyük el, egyik dal jobb, mint a másik, de kénytelenek pár dalt otthon hagyni, különben három napos lenne a koncert, amit Björn már nem bírna ki. Szóval Clutch sapkás és fejű Anders végig stand up-olta az estét, ami külön meglepetés volt, ahhoz képest, hogy milyen flegma szokott lenni, de az igazi meglepetés volt, hogy egész jól énekelt, nyoma sem volt a korábbi erőlködésnek és nyávogásnak. Láthatóan a zenészek örültek, hogy végre klubban játszanak és nem egy hatalmas csarnokban, a színpadon is folyamatosan jó kedv uralkodott. Ami még érdekes volt, hogy az új gitáros mennyire alárendelt szerepet kapott, minden fontos részt és szólót Björn Gelotte játszott, akinek a hangszere is hangosabb volt. Egyébként hoztak magukkal elég speckó ropbotlámákat és lámpa falakat, amiket folyamatosan használtak, pl. Colony alatt nagyon jól nézett ki a vörös színpad.

Röviden úgy foglalnám össze a vasárnap estét, hogy nem ez volt az év koncertje, nem volt semmi különös, mégis nagyon sajnálnám, ha kihagytam volna. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a távolról hasonló zenében induló Raunchy Hegyaljás koncertje összehasonlíthatatlanul jobb volt ennél.

Szerdán volt ez a Barn Burner köré szerveződő este a Szabad Az Á-ban, ami eredetileg nem nagyon érdekelt (a kanadaiaknak van egy-két jó száma, ennyi), de netes belehallgatást után a Pettybone felkeltette az érdeklődésem, az ilyesfajta punk zenét szeretem igazán, így végül is lenéztem, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt, a Barn Burner-ben is kellemesen csalódtam.

Az angol Pettybone punk / hc plusz crust vonalon mozog, de d-beat pl. nem nagyon van a zenéjükben, helyette más alapokra (ütemekre) épül és ez az ami izgalmassá teszi elsősorban, na meg persze az, hogy csak lányok alkotják a bandát, bár ez a zene szempontjából csak az ének terén jelent nagy különbséget. Kb. 30-40 percet játszottak, nekem tetszett, meg is vettem a lemezük.

Az osztrák bandának a nevét sem tudom, meg nem is lényeges. Tucat metalcore volt, azt az egy számot is letagadom, hogy láttam.

A Barn Burner rendesen megkésett, a tervezett 22:15-ből lett 23 is, cserébe viszont nagyon jó kis koncertet toltak. Fazonra a srácok akár a 80' évekből is jöhettek volna (frufrus hosszú haj az igazán metál) és sajnos az utolsó lemezük is ilyesfajta. De a bemutatkozó lemezük szerencsére nem: azon tökéletesen keveredik ez a retro heavy metal a punkosabb hozzáállással és, ami a legfontosabb a stroner rock-kal is és szerencsére erről játszottak főleg. Már akkor gondoltuk, hogy jó lesz ez, amikor a beállás alatt a Dragonaut-tal témázgattak. Élvezettel játszottak, a közönség is jó volt, szóval tök jó hangulat alakult ki Az est fémpontja (ha már metálról van szó) számomra Beer Today, Bong Tomorrow volt, ilyenekből kéne több és nem a heavy metalból. Élveztem.

A hangzás meglepően jó volt minden banda alatt, ehhez külön gratulálok az illetékesnek, csak így tovább! Az estét egy magyar zenekar nyitotta (Octahead), akik szintén jónak tűntek, de sokat nem láttam belőlük, majd legközelebb!

Okulva a szerdából, A Wormrot bulira elég későn értünk le, konkrétabban az utolsó előtti banda (Maruta) utolsó számára, de a nagy tömeg miatt ezt sem vártuk meg teljes egészében, netes belefülelés alapján nem tűnt különösebben izgalmasnak az amerikaiak zenéje. Így viszont megvolt a stratégia: miután az emberek kijöttek a Marutáról, mi beálltunk az első sorba.

A Wormrot... fú, ez nagyon-nagyon jó volt! Pont ez hiányzott nekem már pár hónapja. Tökéletes gridncore koncert volt! Ilyenből kéne több és ilyenek kéne lenni mindig! Nagyon jó hangulat uralkodott végig, volt mosh, circle pit, crowd surf, crust piramis, stb. Mindenki élvezte a bulit, sőt a pókember álarcnak köszönhetően még némi OEF hangulat is bejátszott. Annyira jó volt az egész, hogy sem a mikrofon hiba, sem pedig húrszakadás nem akasztotta meg a lendületet és a hangulatot. Eleinte kicsit kedvetlenek tűntek Arif-ék, de aztán ahogy haladt előre a buli ők is belejöttek a dologba, végére még azt is bemondta, hogy ez volt az egyik legjobb turnéállomás. Amúgy a szingapúri srácok semmit sem változtak tavalyhoz képest, még papucs is megvolt tavalyról, haha. Egyetlen különbség, hogy most többet játszottak, ami nem véletlen, mert megjelent azóta egy újabb nagylemezük és egy kislemezük is. A zseniális koncerthez az is hozzájárult, hogy nagyon jól szóltak (ahogy néztem, elég márkás cuccokon nyomták tavalyhoz képest). Egy szó, mint száz, az év egyik koncertje volt!

Matekozzunk egy kicsit! Vegyük pl. a Dürer kert alaprajzát. Képzeletben emeljük ki a kert részt, ha mindent jól csinálunk, akkor egy síkidomot fogunk kapni, méghozzá nem is akármilyen síkidomot, hanem egy konkáv sokszöget! Ennek az a különleges tulajdonsága, hogy találhatunk olyan pontokat a síkidomon belül, amiket, ha egy vonallal kötünk össze, akkor annak a szakasznak egy része a síkidomon kívül halad (vagy, akinek ez túl száraz: a konkáv síkidom csúcsaiban, ha két cimbora elbújik, akkor nem látják egymást!). Mi következik ebből? Az, hogy ha egy színpad a Dürer kert kert részének egyik csúcsában van, és óriási a tömeg, akkor lesznek olyan emberek, akik egész egyszerűen nem látnak a koncertből definíció szerint semmit. További izgalmakra ad okot, hogy emlékeim szerint a platz közepén van egy-két fa, továbbá a színpad alapvetően nem a legnagyobb alapterületű szelet felé néz, hanem oldalara. Ilyen és ehhez hasonló problémákon gondolkodtam, amikor is az 500 főből álló sorban álltam vagy pedig azon aggódtam, hogy lemaradok a Korai Örömről. Végül a 25 perces sorban állást követően a Korai még nem kezdte meg az amúgy elég korai koncertjét, király!

Bent már ekkor is nagyon sokan voltak, de még elviselhető volt a tömeg. Jól jellemzi a helyzetet, hogy három pult is volt, mindegyiknél több pultos, de még így is 4-5 fős sorok voltak, és ez még csak az esemény kezdete volt!

A Koari Örömöt így még nem hallottam szólni! Minden hangszer, még a három ütős is rendben hallatszott. Így borítékolható volt, hogy jó koncert lesz! Pláne, hogy a tömeg komolyabbik része nem foglalkozott velük (vagy még be sem jutott?), vagyis még kényelmesen el lehetett férni a színpad előtt is. Kb 50. percet játszottak, köztük egy új számot is a Korai Gyárból! Az is tetszett, meg persze az egész koncert nagyon bejött, hamar el is felejtettem a múltkori Gödrös „esetet”. Nem bántam volna, ha kétszer ennyit játszanak!

A VHK beállása, illetve átszerelése közben egy random ütősökből összeverbuválódott dobos társaság szórakoztatta az egybegyűlteket VHK Boli „vezetésével” ez azt jelenti, hogy Boli volt csak kihangosítva. Egyszer érdekességnek elment, de láthatóan a társaság fele nem vette komolyan a dolgot, és egy idő után unalmas is volt. De a mosdóba menet jól le lehetett mérni, hogy mekkora tömeg gyűlt össze, hiszen itt is óriási sor alakult ki.

A VHK eleinte jó szarul szólt, Ádám basszusgitárja minden elnyomott a dobokat leszámítva, még Attilából sem lehetett hallani semmit. Aztán szépen lassan rendeződtek a dolgok. Nem nagyon lehetett elférni, de azért élveztem a koncertet (bár azt a katartikus állapotot nem éreztem, amit általában VHK koncerten érezni lehet). A színpad oldalán tűzzsonlgőrök szórakoztatták az közönséget a VHK koncert közben, ez nekem tetszett, illett a VHK hangulathoz, kár, hogy csak ketten voltak, na de az is több, mint a semmi! Kb. 50 percig néztem őket közelebbről, akkor sajnos ki kellett mennem és nem sikerült oda visszajutni, csak a tömeg széléig jutottam, innen meghallgattam még pár számot, de mivel látni is alig lehetett, így inkább hazajöttem, mert ott nem volt értelme álldogálni. Ez már a második olyan VHK buli volt, amit az óriási tömeg tett tönkre számomra, de hozzáteszem, nem azzal van a bajom, hogy ennyien vannak (sőt legyenek még többen!), hanem azzal, hogy kicsi és-vagy rossz alakú a tér.

Konklúzió: a Dürer minden téren kicsi a VHK-nak és ekkora tömeget megmozgató koncertekre a szabadtér amúgy is necces (pár éve a Subi-féle RATM tribute-ra pl. ideális volt), mert egyszerűen egy csomó helyről nem látni a koncertet. De attól tartok jelenleg nincsen itthon olyan értelmes koncerthelyszín, ami kényelmes volna ennyi embernek. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon a korábbi VHK koncerteken mért nem voltak ennyien (pl. Biafra, Békásmegyer, A38).

Tavaly egy nagyon rövid, de nagyon jó koncertet adott a német Radare a Fényes Adolf utcában. Természetes volt, hogy idén is megnézem őket, és titkon reménykedtem benne, hogy most több szám lesz az első lemezről. Hát ez a vágyam nem teljesült, de a koncert sokkal jobb volt, mint a tavalyi, sőt.

A Slates, hát... nem az én zeném. Az volt a promóban, hogy mélabús punk, hát post-punk hangulat az volt a zenéjükben bőven, de nekem semmi izgalmat nem jelentett a koncertjük, pár szám után kimentem.

A Radare nem sokat teketóriázott (hmmm, szerintem életemben először használom ezt a szót, de azt hiszem nem fogok rászokni, túl hosszú), szóval negyed órás átszerelést követően már színpadon voltak a németek. Ekkor ért az első meglepetés, ugyanis a felállás teljesen megváltozott, az egyik gitáros távozott a zenekarból helyére egy billentyűs-gitáros és egy trombitás- mindenes (analóg szintik, dobok és csörgők) arc került, alig fértek el a Szabad az Á apró színpadán. A másik meglepetés pedig a zene volt, ami szintén megváltozott: a mostani Radare tökéletes elegyét adja a noire-jazz (ala Bohren vagy Kilimanjaro elektronika nélkül) és az instrumentális post-rocknak (pl. Red Sparowes). Tehát az első lemez keményebb post-metalja teljesen eltűnt, ahogyan az ének is, de a harsona és a folytott hangulat megmaradt. Szerintem a zene az előnyére változott, mert így még egyénibb lett és nekem talán még jobban is tetszik. Akkor még nem ismertem az új lemezüket (azzal éjszaka kötöttem szorosabb barátságot, itt lehetett először kapni, ha jól értettem), de mint kiderült azt játszották végig (tehát lemezen is megváltoztak, hurrá). Az első lemezes Morast-tal zártak, ami nem is nagyon hiányzott (bár anélkül csak 30 perc lett volna a koncert). Az érdekes az volt, hogy bármilyen látvány elem nélkül tökéletes élményt adtak. Jól szólt minden, sajnos nem voltak túl sokan (max 50-en), de majd legközelebb, ha mindenki meghallgatta a Hyrule-t kétszer, legalább.

Számomra az év egyik legnagyobb és legkellemesebb meglepetése az új verziós Radare. Nagyon remélem és kívánom nekik, hogy sokra vigyék!  

A Digital Factor koncertjén kicsit nevetséges volt, ahogyan cserélgették a pozíciókat, Peti szerint módosított székfoglalós játékot kéne nyomniuk: az énekel az adott számban, akinek nem jutott a körben hangszer, amúgy tényleg mindenki sorra került majdnem minden poszton. Most gonosz leszek: de ez a zenén egyáltalán nem hallatszott. :) Az elektromos dob meg külön vicces volt, mert kicsit el volt csúszva a koma az ütemhez képest, ami szólt. De hát kell a látvány, meg a parasztvakítás és igazából nincs is ezzel gond egy ilyen banda esetében szerintem, mert ezt a zenét egy laptop, egy komolyabb szinti és pár effekt segítségével össze lehet hozni, ahogy a Conjure One-ban Rhys Fulber ezt meg is valósította. Keverék elektronikus zenéjük kb. negyed óráig volt izgalmas (mondjuk lemezen egy számig :)) Viszont jól szóltak. Szerencsére nem játszottak sokat, bemelegítésnek megtette.

Zene szempontjából Conjure One nem tudom mit keresett a turnén. Hiszen, közel-keleti dallamokkal átszőtt ambient-es, popos elektronikus zenéjüknek sok köze nincsen az FLA indusztriáljához. De, más szempontból viszont nagyon is volt keresni valója itt, hiszen Rhys Fulber az FLA oszlopos tagja volt több, mint 15 évet húzott le Bill Leeb mellett, emellett biztosra veszem, hogy a FLA metál hatásai is neki köszönhetők. Sajnos Rhys egyedül csinált mindent (mégis sűrűbb volt a zene, mint a Digital Factor), pedig nagyon jó lett volna, ha eljön valamelyik énekesnő és nem sampler-ről megy az ének. Bár, általában Rhys elváltoztatta a hangjukat élőben, szóval nem volt ez így gáz. Durvább és elektronikusabb volt élőben a zene, mint lemezen, ami a sok effektnek és a hangerőnek volt köszönhető, jellemző, hogy míg a Digital Factor esetében pl. a hegedűs téma samplerről ment, Rhys elektronikus hangszerekkel hozott össze ahhoz hasonló hangzást helyben. Látvány vagy különösebb színpadi akció nem volt (oké volt vetítés, aminek semmi értelme nem volt), de nem is hiányzott, mert eladta a koncertet a zene. Igazából szerintem még keveset is játszott, szívesen megnéztem volna még 1-2 dalt. Nekem nagyon bejött a koncert, Győrbe menet is Conjure One-t hallgattam, meg most, ezen sorok gépelése közben is.

A Front Line Assembly-t évek óta kerülgetem itthon, a Pecsás koncertjük idején nem voltam Magyarországon, tavaly meg egy három napos koncertsorozat negyedik napján lettek volna (voltak is), amit sajnos anyagilag már nem tudtam bevállalni. Idén viszont végre összejött a nagy találkozás! A Front Line Assembly nem sokat tökölődött a beállással, húsz percre a Conjure One-t követően már szólt is a Gun a Tactical Neural Implant-ról. A pontos szett itt van. Láthatóan kimaradt egy csomó lemez, az új album mellett a Millenium-é volt a főszerep, a Vigilante-nek én külön örültem, mert az egyik kedvencem volt régebben. Amit viszont nem értettünk, hogy miért a Mindphaser és a Bio-Mechanic zárja az estét a ráadásban. Oké, fontos dalok ezek, csak nem korbácsolták úgy fel a hangulatot, mint mondjuk egy Liquid Separation. Bill Leeb tutira túl van már az 50-en, mégis úgy mozgott, hogy jó pár fiatal megirigyelné, végig ugrálta, táncolta az estét. A többiek igazán nem is lényegesek :) Az utolsó három dalba Rhys is felment és együtt nyomták őket, az nagyon jó volt. Az egyik ráadás szám előtt Bill meg is jegyezte, hogy a szintiknél Rhys Fulber, a többieknek a nevét se tudja :) Voltak speciális robotlámpák a the Ocean módjára, amik néha hozzátettek az élményhez, néha kevésbé (amikor ilyen shift szöveg módjára mentek a négyzetek pl.), volt vetítés, de minek... Összességében jobb volt, mint amire számítottam. Nem volt olyan jó, mint mondjuk a Combichrist márciusban, de ugyanabban a ligában indult és versenyben maradt az élbolyban és szerintem már ez is nagy eredmény egy közel 30 éves zenekartól.

Mivel másnap korán kellett kelni, így csak 11-ig tudtam bevállalni ezt a bulit, de így is tök jól jött ki a lépés, mert láttam a Tyrannicide-ot, a Rivers-t és igazából a többire nem is voltam kíváncsi.

Sajnos volt egy jó órás késés, pedig a többi Dzsukhelles koncerten nem ez szoktam meg!A Brackets Closed dallamos punkban nyomult, ami nem az én zeném. Elnézte őket az ember egy darabig, de hát na, nem hoz lázba, mozgat meg, ilyesmi. A holland Tyrannicide viszont nagyon tetszett. Nem „tájreniszájd” hanem „türanicid” ha jól értettem a gitáros-énekest. Hát nem is tudom, mondjuk, hogy crust-grind keveréket nyomtak a Rivers holland légiós gitárosával, de azért kevesebb blast téma volt, de ami volt az nagyon jól esett. Az egésznek volt egy nagyon sötét, vészjósló hangulata, ami miatt igazán tetszett. Jó lenne egy lemez vagy valamilyen hanganyag tőlük, mert ígéretes volt.

A Rivers-ről sok újat nem tudok írni, amit nem írtam le idáig. Az egyik legjobb magyar zenekar és az egyik legjobb crust zenekar. Most kivételesen, Gabinak köszönhetően három gitárral játszottak, amit jól ki is lehetett hallani, bár úgy vettem ki, hogy ugyanazt játszotta többnyire, amit Elliott. Ha jól emlékszem 7 vagy 8 szám volt, lényegében az összes kiadott számukat eljátszották (talán) és egy újabbat, ami viszont jobb volt, mint az eddigiek! Remélem minél hamarabb kiadásra kerül ez a dal is. Jó kis este volt, bár a pukipankokkal nem találkoztam, sajnos.

Megint egy durva hónap következik. Komolyan, voltak olyan évek, amikor ennyi koncert volt összesen...

A felütést a Rivers Run Dry és barátai adják meg 8-án csütörtökön a Fényes Adolf utcában, szerintem jobb lesz, mint a Tragedy-s bulijuk.

Rákövetkező nap, vagyis 9-én Front Line Assembly lesz a hajón, ráadásul a Conjure One lesz az előzenekar, ami ugyan lemezen nem tetszik, de Rhys Fulber mégis csak Rhys Fulber. (Egyébként az FLA-t az eddig mindig sikerült kihagyni, pedig a Millenium-ot jobban szeretem, mint bármelyik Strapping Young Lad lemezt).

Vasárnap (11.) a Radare próbálja meg utolérni a tavalyi felejthetetlen bulijukat. Ha, csak közelében lesznek, már megéri!

Pénteken (16.) a Korai Öröm / VHK, ez ugye elég no comment.

Aztán lesz egy Wormrot 22-én, benne van a palkliban, hogy megint megharapnak egy srácot, hahaha.

25-én pedig az In Flames zárja a hónapot. Noha pár éve nem igazán mentem volna el rájuk (pedig 2002, 2003 környékén nagy kedvencek voltak), de aztán rájöttem, hogy felesleges mesterséges korlátokat állítani magam elé, meg belemagyarázni mindenfélét a dologba. Egyébként sem tartozom senkinek semmilyen magyarázattal. Ja, és szerintem a Ropes az év metal dala, bár a "kvázi" metal lemezek közül csak a Haunted-et hallgattam meg idénről, az meg az év metal lemeze.

Úgy néz ki, hogy az október-november hónapok összesen adnak majd ki ennyi érdekes koncertet, bár ebben benne van mindkét hónapban egy-egy bécsi buli is. Majd meglátjuk, pl. jó lenne elmenni egy Haunebura megint vagy Turbóra, ha már az utóbbi tegnapi koncertje ma derült ki számomra.

Erre az eseményre korábban vettem meg a jegyet, mint, hogy a Hexvessel lemezét hallottam volna. Ami öreg hiba, mert a Hexvessel finoman szólva sem az én zenémet játssza. De próba szerencse alapon gondoltam csak elmegyek, plusz a Kultfest két napja így is annyiba került, mint a helyszínen egy nap.

Csupán 45 percet késett a Void Ov Voices. Csihar Attila performance-a kb. 10 percig érdekes, onnantól unalmas. Főleg, hogy nem voltak meg a hangulathoz szükséges körülmények: a világítás bekapcsolva maradt, a közönség pedig pofázott. Egyébként a következő történik a színpadon: Csihar csuhában mindenféle effekt segítségével a saját hangjára énekel rá, végén már egy komoly kórus alakul ki, sok szólammal, mindenfélével. Érdekességnek jó.

A Hexvessel viszont élőben sem az én zeném, szidásra meg nem pazarolom a byte-okat.

Lezárásként a helyről és a körülményekről írok még. A Szabad Az Á-ban most jártam először, de szeptemberben leszek még itt kétszer. Belépéskor kötelező jelleggel 500 forintért regisztrálni kell klubtagnak, ez egyszeri alkalom. Ennek az értelmét nem igazán értettem, de az 500 forintot lelehetett vásárolni. (Viszont valaki ennek kapcsán összeszólalkozott a hely tulajával, azt ott ordibáltak egy darabig.) Maga a koncert terem egy borospince jellegű hely, nulla szellőzéssel és sok ember esetén 100%-os páratartalommal, illetve meleggel. Egyébként kisebb 30-40 fős bulikra ideális, de tegnap ennél többen voltak (nem számítottak ekkora érdeklődésre a szervezők). De ami talán a legfontosabb, egész jól is szól. Legközelebb ugyanitt a Radare koncerten!